Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Hollósi-Simon István

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Egyéb

Elhunyt Für Lajos

1985-ben részt vett az ellenzékiek monori találkozóján, majd 1987-ben a lakitelki találkozón. 1989-ben a párt köztársasági elnök-jelöltje volt. 1989-tól az MDF elnökség tagja volt, 1994–1996 között a legnagyobb kormánypárt elnöke. 1996. március 7-én, az MDF tízedik országos gyűlése után kilépett az MDF frakciójából, 1998-ig függetlenként képviselőként dolgozott az országgyűlésben - olvasható a parlament honlapján.

Elhunyt Ferencz Éva

Életének 62. évében csütörtökön tragikus hirtelenséggel elhunyt Ferencz Éva Magyar Örökség Díjjal kitüntetett énekes, színész, előadóművész - közölte a II. kerületi önkormányzat.

FELHÍVÁS NEMZETI ZARÁNDOKLATRA SZÉKELYFÖLD MEGMARADÁSÁÉRT

Vannak történelmi pillanatok, amikor az ember zsigereiben érzi, hogy mit kell tenni.  1920. június 4. után tudtuk, hogy semmi értelme a véres szembeszállásnak.

Brutális szegénység jön Magyarországra

Ma, a szegénység világnapján különösen érdemes megállni egy pillanatra és gondolni azokra a honfitársainkra, akiknek még nálunk is kevesebbjük van. Az Eurostat adatai szerint nincsenek kevesen: 2012-ben a társadalomnak már majdnem 32 százaléka – mintegy hárommillió ember - volt az elszegényedés szempontjából vagy a társadalmi kirekesztettség szempontjából veszélyeztetett. Ezen belül másfélmillió ember él a szegénység küszöbén.

Megdöbbentő adatok a minisztériumoknál - mutatjuk a számokat

Négy év alatt 2010- és 2014 között 265 ezer új közalkalmazott termet a semmiből, ők azok az orvosok tanárok akiket az elmúlt években önkormányzati alkalmazottakból kvázi kormánytisztviselővé avanzsáltak. A minisztériumok azonban fogyatkoztak, persze vannak kivételek is a Miniszterelnökségen háromszor annyian dolgoznak mint a 2010-es induláskor.

Hunok /Szkíták/ Világtalálkozója - Nemzetegyesítés - Parádfürdő

Szeretettel hívjuk Önöket a következő, az idei év kiemelkedő rendezvényére.
Hunok /Szkíták/ Világtalálkozója - Nemzetegyesítés - Parádfürdő
Ideje: 2013.Magvető Hava /október/ 23-24-25-26-27.

Vitézeket avatott a Történelmi Vitézi Rend

A Történelmi Vitézi Rend 2013. szeptember 21-én Budapesten tartotta az újonnan felvett vitézek ünnepélyes eskütételét és avatását az V. ker. Belvárosi Plébániatemplomban. Az avatásról készült filmtudósítás megtekinthető itt:

Jó emberek, hétköznapi hősök

380 jelölésből összesen hat, példaképnek állítható hétköznapi hőst választott a Médiaunió Alapítvány szakmai zsűrije a Jó embert keresünk kampányban. 

Marlo Morgan - Vidd hírét az Igazaknak (részlet)

Minél messzebbre kerültünk, annál nagyobb lett a forróság. És a forróság növekedésével gyérült a növényzet, az élet minden jele. Homokos vidéken vándoroltunk, ahol csak elvétve láttunk egy-egy hosszú szárú, kiszáradt, élettelen fűcsomót. Semmi nem volt a láthatáron se hegy , se fa, semmi. Ez a homok világa volt, mindenütt homok, homokos dudva.

Sorra halnak Tánczos Gábor koronatanúi

Mérgező kínai ruhák

A nonifenol etoxilát azért is különösen veszélyes, mert toxinként elsősorban a hormonháztartásra fejti ki hatását.

Szakmát tanultak Kecskeméten a hajléktalanok

Befejeződött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Csoportjánál az a program, melynek keretében utcán élő, hajléktalan személyek társadalmi visszailleszkedését, foglalkoztathatóságának elősegítését karolták fel. A tavaly kitűzött cél az volt, hogy gyógynövénygyűjtő és termesztő legyen minél több hajléktalanból Kecskeméten, egy projekttámogatás segítségével.

Avatás

MEGHÍVÓ LÉLEKÉPÍTŐRE

2013. október 14-én hétfő este 18 órakor
folytatódik a Léleképítő, ahol

  

Dr. Csókay András

A 2014-es büdzsé = a stadionépítések költségvetése

Felmentették Budaházyt a hivatalos személy elleni erőszak vádja alól

Jól járhat, aki 55 feletti nőket foglalkoztat

Bebizonyosodott a devizaárfolyam manipulációja

Megerősítve: 29 ezer évesek a boszniai piramisok

2013. október 06. 08:17 magharakademia - Hunhír.info

Elismerték: Göncz Kinga és Tabajdi Csaba műve a Tavares-jelentés

Mert sikeres volt az elszámoltatás, az elvtársak nagy fizetéssel árulják tovább a hazát... - KJ
Elismerték: Göncz Kinga és Tabajdi Csaba műve a Tavares-jelentés

Oldalak

X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1