Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

Takács Mária
takacs55@gmail.com

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Hollósi-Simon István

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Egyéb

Paks II: nyilvánosságra hozták a kellemetlen levelet

Nyilvánosságra hozta az Európai Bizottság azt a levelet, amelyet még tavaly november közepén írt a magyar hatóságoknak és abban egyértelműen rögzíti, hogy álláspontja szerint a magyar fél által tervezett finanszírozási konstrukció állami támogatást tartalmaz, amelynek jogszerűségét így vizsgálni kell - írja a Népszabadság. 

"Vegyék ezt segélykiáltásnak" – drámai levelet írt egy miskolci gimnázium a kormánynak

"Az egész oktatási rendszert látjuk most már veszélyben! Kaotikussá vált minden! Bizonytalanság, elkeseredettség, sokszor apátia uralkodik a tanári szobákban" – ezekkel a sorokkal fordult nyílt levélben a kormányhoz a miskolci Herman Ottó Gimnázium.

A 24 ezres propagandával szemben a legszegényebb nyugdíjasoknak 350 forintot jelent a nyugdíjemelés

Napok óta a csapból is az folyik, sőt még az atv.hu is úgy vette át az idei nyugdíjemelést, hogy az 24 ezer forintot jelent a nyugdíjasoknak. Csakhogy a 24 ezer forint nem havi, hanem éves emelés, havi szinten ez 2000 forint, és nem mindenkinek, hanem az átlagnyugdíjhoz viszonyítva. Sőt a kisnyugdíjasok még kevesebbet kapnak. Körülbelül 70 ezer ember él ma Magyarországon, akiknek a nyugdíja kevesebb mint 50 ezer forint, ennek a csoportnak a tetején lévők is csupán havi 800 forintos, évi 9600 forintos emelést kapnak, a minimál-nyugdíjon élők pedig a 22 800 forintjukhoz 365 forintot kapnak havonta, éves szinten kevesebb mint 4500 forintot.

Gyakorlatilag lehetetlenné vált az új szocpol igénylése

A régi csok már nem él, az újnak viszont nincsenek meg az igénylési feltételei a bankoknál. A legrosszabbul az jár, akinek most mindenképpen be kell adnia a papírjait.

Magyarország áll az egyetemi szégyenlista első helyén

Magyarországon az átlagszülő szinte teljes fizetését elviheti a gyereke egyetemi taníttatása, a világon sehol nem ilyen drága a felsőoktatás a fizetésekhez képest. Amerikában, ahol a legjobb egyetemek vannak, az átlagszülő a fizetése feléből kitaníttathatja a gyerekét. 

 

Újévi baba – Novák Előd: minden gyermek megszületése ünnep

Különösen akkor, amikor a katasztrofális demográfiai folyamatok már nemcsak a nyugdíjrendszer, de az egész államháztartás összeroppanásával fenyegetik Magyarországot – mondta a Jobbik alelnöke pénteken Győrben, mielőtt köszöntötte volna a 2016-os év első újszülöttjét és édesanyját

Székely Újévi köszöntő

Durva dolgot titkolnak el az utasok elől: a biztonságukat kockáztatják!

Szomorú tényeket árultak el a mérnökök.

Békés, Boldog Új Évet

Trükk a nemzeti vagyon átjátszására

(nem vélemény, ellenőrizhető, bizonyítható tények)
Köszönjük Kozma József!

"Röpirat a deviza(követelés)a-hatalomról"

Dányi László: Miért mondott le az Antall-kormány és az Országgyűlés a történelmi Kárpátaljáról?

Miért mondott le az Antall-kormány és az Országgyűlés a történelmi Kárpátaljáról? A magyar-ukrán alapszerződés aláírása (Kijev, 1991. december 6.) és ratifikálása (Budapest, 1993. május 11.)

VIII.

Románia elszigetelése volt a cél?

130 ezer magyar cég kerülhet nagy bajba márciusban

2015. 12. 11. Alfahír

Legyen vége ennek a deviza-církusznak!

Tömeges átverés, háttéralkuk, éveken át tartó néphülyítés, kollaboráció a politikum részéről...stb.

„Igyekeztem érvényre juttatni a diákok érdekeit…”

Kovács Mónika a Beregszászi 4. számú Kossuth Lajos Középiskolában érettségizett. Sok éven át volt diák vezető, majd részt vett a helyi magyar közösségért folyó munkában. Ma Budapesten él, két gyereket nevel. Vele beszélgettem.

Az orvos csendesen a karjába fektette az élettelen gyereket, és halott feleségét kitolta a műtőből. Utána 2 csoda is történt!

    Karácsony este volt, a házaspár szíve tele izgalommal. Különleges karácsonyi ajándékot vártak, december 24-én legkisebb gyermekük megszületését. Akkor még nem tudták, milyen tragikus dolgok történnek majd az elkövetkező néhány órában.

Hatvan fölötti "terroristák" akartak végezni Orbánnal a városligetnél

A Blikk információi szerint egy Városligethez közel eső iskola udvarán akartak merényletet elkövetni Orbán Viktor ellen.

Bugyira vetkőztették a szegedi orvosnőt a biztonsági őrök, majd alakjára is beszóltak

Dr. Dányi László: Miért mondott le az Antall-kormány és az Országgyűlés a történelmi Kárpátaljáról? - VII. rész

Dányi László

Miért mondott le az Antall-kormány és az Országgyűlés a történelmi Kárpátaljáról?
A magyar-ukrán alapszerződés aláírása (Kijev, 1991. december 6.) és ratifikálása (Budapest, 1993. május 11.)

VII.

Ez zajlik ma a magyar iskolákban! Egy tanító segélykiáltása

Nehéz szívvel közöljük ezt a kétségbeesett beszámolót. Egy olyan pedagógus írta, aki kiteszi a lelkét a gyerekekért, felkészült és lelkiismeretes szakember. Szavai nem csak azért fontosak, mert kiderül belőlük, hogy a jó tanár valójában pontosan ugyanazon az oldalon áll, mint mondjuk egy pszichológus vagy a két, iskolás gyereket nevelő szülő; a gyerek oldalán. Hanem azért is, mert vérfagyasztó egy ilyen nyílt és köntörfalazás nélküli beszámolót olvasni arról, milyen is a mai magyar állami oktatási rendszer belülről. Az egészben az a legszomorúbb, hogy vendégszerzőnk azt kérte, álnéven tegyük közzé írását. Mert ha vállalná a nevét és az arcát, akkor félő, hogy elveszítené az állását… (Nem) Bodó Vilma írása – olvassátok végig!

Magyar politikus rég hazudott akkorát, mint Rétvári Bence

Oldalak

X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1