Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat benyújtási szakasza. A 37 pályázó összesen 46 pályázatot nyújtott be, 2300 megawattnyi szélerőmű megépítésére. A pályázók 11 járásban nyolc csatlakozási pontra nyújtották be jelentkezésüket. A betáplálásra igényelt összteljesítmény 1834 MVA, míg a tervezett szélerőművek névleges villamos teljesítőképessége 2289 villamos megawatt.
A beruházásokhoz kapcsolódva a pályázók összesen 1947 megawattóra névleges villamosenergia-tárolási kapacitás kiépítését vállalták. A Magyar Megújuló Energia Szövetség elnöke bizakodó a szélenergetika felfuttatásával kapcsolatban, de a pályázatnak az eredményét felemásan értékeli. Novák Csaba az InfoRádióban felhívta a figyelmet arra, hogy a globális beruházók távol maradtak a tendertől.
Tájékoztatása szerint a kilenc helyszínből hétre jelentős érdeklődés volt, de azok a befektetők, akik globálisan, Európa-szerte monitoringozzák a pályázatokat, nem vettek részt a tenderben.
„Más országokban a beruházói kiszámíthatóság erőteljesebb, mint hazánkban. Ez az első körös széltender leginkább tapasztalatszerzésre volt alkalmas, szerintem a nagyobb volumenű beruházók a második körös kiírást várják” – mondta Novák Csaba.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges









