- válaszolta sokatmondóan a miniszterelnök a nekiszegezett kérdésre, úgy s mint mennyit tud a Kovács Béla nevéhez fűződő kémügyről.
Az eddig feltárt(?) részletek már a csapokból is folynak, eközben találgatások özöne zúdul ránk a messzehordó fantáziával megáldott újságírók jóvoltából.
Kovács Béla darázsfészekbe nyúlt.
A globális globalitás Ukrajnára csapott le, és a figyelmetlen képviselő a romok alatt maradt, avagy éppen a rom(m)eltakarításban tevékenykedett.
Kétségtelen tény, az EU-orosz energetikai bizottság elnökeként kifejezetten előnyös, ha ismeri a tárgyalófél nyelvét, mi több, a kiterjedt orosz kapcsolata hozadékát az EU is méltányolhatja.
Nos, a mai, nem éppen békés régióban történtek egyformán összefüggésbe hozhatók az Európai Unióval, Oroszországgal, USA-val,… és a sor végén Ukrajnával. A jelenlegi geopolitikai helyzet ingoványos talaj a tárgyalófelek számára, ki tudja, mit hoz, avagy mit nem hoz a holnap?
A gáz(nem)szállítás esete a felsorolt országoknak egymástól eltérő okozattal jár, nagy valószínűséggel ennek vált áldozatává a lapok címlapjára került magyar képviselő.
A titkosszolgálatok titokzatosan nyilatkozó szakértői egybehangzóan állítják, Kovács Béla NEM kém.
Ha az lenne, már régen likvidálták volna – teszem hozzá, mint kémfilmeken felnőtt magyar polgár.
Rossz helyen volt, rossz időben – mondhatnók, mégis némi gondolkodásra serkentheti a témát nem a bulvármédiából megismerni óhajtó értelmesebbjét.
Nyilvánvaló, hogy a hosszabb ideje, és hivatalosan e szakkérdésben dolgozó magyar képviselő óhatatlanul folytat együttműködést/szerződést eredményező tárgyalásokat, s amelyek gyakori utazással járnak együtt.
Az eu-s választások küszöbén kipattant ál-botrány időzítése és szándéka még azok számára is egyértelmű, kik a népbutító médiákon csüngnek naphosszat, és ugyanúgy megkérdőjelezik ők is a Magyar Nemzet által leközölt „tények” valódiságát. És most ne is tipródjunk azon, hogy a KÉM még mindig köztünk jár-kel, autót vezet, stb. ahelyett, hogy elkapták volna és a hűvösön ülne.
A minap közös fotót láthattunk Orbán Viktorral és a Gazprom egyik képviselőjével, midőn tárgyalás után a sajtósok elé álltak. A póz megszokott, mégis gyanút kelthet sokakban a 2014. május 14-én készült fotó.
A miniszterelnök is kém?
Ugyanakkor a tragikomikusnak ható ugyane kérdésfelvetés Kovács Béla számára drámai hátterű, ezzel együtt remélhetően igazságos elbírálásra számíthat a független bíróságok részéről, amelyek – mint tudjuk – a mindenkori hatalomtól függetlenek, bár ennek ellentmondanak az elmúlt század ötvenes éveiben kreált bírósági ítéletek.
Jogosnak hat bármely közéleti szereplő, politikus aggódása, ha 2014. Magyarországán efféle „eljárásnak” lehetünk tanúi, ugyan mi várható az elkövetkező évek demokráciájában a Nagy Rendező utasítására visszatapsolt csak a fidesz országlástól?
Herr Thoyerdahl
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges