Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Hollósi-Simon István

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

10 ÓRÁS MUNKANAPOT VEZETETT BE A MINISZTERELNÖKSÉG

Többen fel is mondtak a minisztériumban, mert nem tudtak elmenni gyermekükért az óvodába, iskolába. A helyükre fiatalok érkeztek, akikkel spórol az állam. 

Reggel fél nyolctól este fél hatig dolgoznak a Miniszterelnökségen - tudta meg aMagyar Nemzet. A lap emellett úgy értesült, hogy több másik minisztérium és háttérintézmény is fontolgatja, hogy tízórás munkanapot vezessen be.

Bár a hivatalos verzió szerint a Miniszterelnökség munkatársai elfogadták az új munkarendet, lapunk úgy tudja, több gyermekes szülő feladta állását, ugyanis nem tudott odaérni zárásig az óvodába, iskolába a gyerekéért. Megtudtuk azt is: decembertől lerövidítik a kormányablakok nyitva tartását - írja az MNO.
 
A gyermekes szülőknek az jelentett problémát, hogy a bölcsődék, az iskolák és az óvodák napközije általában délután 5-kor bezár, ezért nem tudták megoldani a gyerekek felügyeletét. Sokan más minisztériumokhoz mentek, de volt, aki otthagyta a közigazgatást. A helyükre többnyire fiatalok érkeztek, akikkel anyagilag jól is jár az állam: a pályakezdők fizetése jóval alacsonyabb, mint a tapasztalattal rendelkező dolgozóké.
 
A Magyar Nemzet írásban kérdezett rá a Lázár János vezette tárcánál arra, hogy hányan mondtak fel, de erre a Miniszterelnökség nem válaszolt. Az intézmény ugyanakkor megerősítette a tízórás munkanapot, sőt, az is előfordul néha, hogy 12 órát dolgoznak. Leszögezték, a dolgozók elfogadták a kevéssé családbarát döntést.
Forrás: Közélet.hu
Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1