Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Hollósi-Simon István

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Akarati rész

  Lélek akarati része egy meghatározott célú egyesülés az ellentétek egységének (harcias agresszió, akarati és a szelid szeretet, az értelmi) felismerésében: Így nem két külön lelki képesség megnyilvánulása, hanem egy és ugyanazon lelki képességhez, a „thümoszhoz” tartoznak.

 Ugyan, ki mondhatná boldognak azt, akiben egy szemernyi bátorság, józan mérséklet, igazságosság és megfontolás nincs, hanem még a mellette röpködő légytől is retteg, aki semmitől, még a legnagyobb kicspongástól sem tudja megtartóztatni magát, ha elfogja az evés vagy az ivás vágya, aki egynegyed obulusért ( aprópénz ),  is kész tönkretenni leghűbb barátait, és aki józanság dolgában annyira botor és tévelygő, -  akárcsak egy kis gyermek vagy egy eszelős. Többen azt hiszik, az erényből kevés is elég, bezzeg a pénzben, vagyonban, hatalomban, hirnévben és minden ilyesmiben határtalan túlzásra ragadtatják magukat. Nem a javak segitségével szerezzük, tartjuk meg az erényt, hanem forditva, és hogy az emberek között a boldog élet, - akár öröm, akár erény  -  akár mindkettőben gyökerezik, inkább azoknak jut, akiknak lelkülete és  gondolkodása gazdag a kitűnő tulajdonságokban, viszont a rajtuk kivül eső javak birtokában mértéket tartanak, nem pedig, akiknek ez utóbbiakból a kelleténél is több van, de az előzőkből ugyancsak hiányt szenvednek. Mint nemzetigazgatási egységhez kapcsolódó várományosok (nemzet törvényes örökösei! ) Arisztotelész  felfedezéseiből  (Politika,VII. könyv ) egy bizonyos magunkfajta közösségét ismehettük fel. Ehhez még annyi tartozik, hogy minden közösség nyilván valami közjó /pro bono publico / megvalósitására alakult (hisz az emberek mindent a jónak látszó cél érdekében tesznek), világos, hogy noha mindezek valami jó elérésére törekszenek, a fegfőbb jó elérésére elsősorban mégis az a legfelsőbbrendű közösség törekszik, amely a többit mind magában foglalja. Ez pedig a Kárpát-medence.

   Csak egy tanulságos összeállitás segít meg és helyez el a szemléletben, illetve a tisztánlátásban, melyet Czikó Árpád tett közzé Számvetés cimmel. Tizenhét év. Ez a történelemben semmicske, apró idő néha megtelik nemzetpusztitó tragédiákkal, mint egykor Mohácstól a török berendezkedésig; megtelhet nemzetet felemelő, magasztos épitkezéssel. Vagy mint: az 1832-es reform-országgyűléstől a szabadságharcig eltelt több mint másfél évtized időtartam.

  Ime, épp ennyi, tizenhét évünk adódott – hatalmas csapások sora után – végre újból egy független Magyarország felépitésére. Nem volt könnyű, hiszen az infláció, a munkanélküliség, válságok, kis háburúk, és merényletek környékeztek bennünket. A nagyhatalmak és kelletlen szomszédaink acsarkodtak ránk. De sikerült hál’Istennek. Magyarország lakossága e másfél évtizednél alig több idő alatt 1.639.479 fővel nőtt.  Alap- és középfokú iskoláink száma is 7418-ról csaknem a duplájára: l3.78o-ra, valamint óvodáinké 975-ről 1.14o-re emelkedett. Új korházat 16o-at is épitettünk a kezdetekkor meglévő 187 mellé, s bennük megkétszereződött az orvosok száma. 2.628 km elsőrendű országutat épitettünk, vasútvonalaink hossza 8.671 km-re nőtt, ebből 243 km.t villamositottunk – magyar találmány alapján. A dieselmozdonyok gyártásában pedig világelsők lettünk! Duna-tengerjáró flottánk összeköti vizi útjainkat a világtengerekkel. Államadósságunkat az időszak felére kifizettük, sőt el tudtuk engedni a gazdák összes tartozását. Megteremtettük a mindenkire egyaránt vonatkozó szociális ellátórendszert, biztonságos működéshez szükséges vagyonnal látva el a nyugdij-és betegségbiztositó intézeteket. Ingyenes gyógyszert kapnak az egyre növekvő számü cukorbetegek. Budapest / gyógy / fürdővárossá vált. Nyaralótelepeket épitettünk a munkásoknak a Dunakanyarban, a Soroksári Dunaágban: a tisztviselőknek a hegyvidéken és a Balatonnál. Filléres vonatok szolgálják a hétvégi kikapcsolódást. A köz igazi szolgáinak / közüzemek dolgozói, köztisztviselők, közalkalmazottak / vasúti, üdülési, biztositási, közüzemi dijbéli és egyéb kedvezményekkel honoráltuk áldozatos munkáját. Mindehhez a világ egyik legértékállóbb valutájának megteremtése is járult. Politikai téren önállóságra törekedtünk. Korlátok közé szoritottuk a szélsőséges pártok működését, megtiltottuk a horogkereszt használatát, és az Amerikai Egyesült Államot mintegy tizenöt esztendővel megelőzve /!/ eltöröltük a máskülönben csupán ideiglenesen bevezetett numerus clausust.

    Aztán persze nem az 199o-2oo7 közötti tizenhét évről szólnak ezek az adatok, hanem egy másik időszakról. Horthy Miklós kormányozta ekkor a világháborút, spanyolnáthát, eszeveszett vörös terrort, és Trianont elszenvedő Magyarországot – vagyis a 192o és 1937 közötti, a még új világháborútól mentes korszakról szól az irás. Adataim pontosak. A „boldog Kádár”-korszak alatt kiadott enciklopédiafélékből szemelgettem őket, lagfőképp az 1982-ben megjelent Magyar Történelmi Kronológia / Akadémiai Kiadó /. A milliószámra előforduló munkásmozgalmár szócikk közé nyilván nem a gaz Horthy fasiszta érát dicsérendően pöttyentették ezt a néhány adatot, igy bátran elfogadhatjuk hitelesnek mindet. Természetesen – irja tovább Czikó Árpád – felhasználtam saját jegyzetanyagomat is. Lássunk ezekből is egyet! Nagyanyám, Sárközy Istvánné, született Bleszkányi Irén – a Csobánc utcai elemi iskola tanittónője – 275 pengő nyugdijra volt jogosult. Egy pengő ma 12oo-13oo Ft-nak felel meg, bár az irásom megjelenéséig ez még változhat gyurcsányilag. Unokája / kétszer hosszabb munkaviszonnyal, néhány diplomával és egy vasas szakmával / minegy a negyedét-ötödét kapja ennek a nyugdijnak. Jó-jó – mondhatja az iskolázott olvasó – de az  „elnyomó értelmiség” / tanítónő / kivételezett helyzetben volt, a szegény munkások pedig folyamatosan nyomorogtak. No, jómagam egy megbélyegzett osztályban érettségiztem / Antall József volt az osztályfőnökünk / kényszerűségből Angyalföldön dolgoztam évekig, s tanultam szakmát. S nemcsak szakmát tanultam az öreg szakitól, hanem azt is, hogy az esztergályos kétszeres úr volt /Herr Dreher/r /, és glaszékesztyűben, keménykalapban ment be doplgozni a Lángba, Ganz-Mávagba – s az általa gyártott diesel-vonatok máig vidáman szolgálják a dél-amerikai közlekedést. Üres óráiban nem maszekolt, hanem énekelt a gyár kórusában, evezett a gyár csónakházában, sportolt kötelezően / úgy bizony! / előirt s felépitett gyári sportpályán – tehette, mert feleségének nem kellett dolgoznia. Gyermekei pedig – óh, borzalom! – a hazáról tanultak az iskolában. A hazáról. Természetesen – mai szóval – „vesztesei” is voltak e kornak, Gyámolitásukra ott voltak az ONCSA-házak, az inség-akciók, a tehetségmentő szolgálatok...Tehettünk, amennyit tehettünk. Hisz ne feledjük: ebből a tragédiákkal induló 17 évből 3-4 év a Nagy Gazdasági Világválság – épp a közepé,! Hogyne lettek volna „vesztesek”! Hisz az egész Magyarország vesztes volt!

   És hogyan is állunk azzal a rémületes Horthy-fasizmussal? Mindenekelőtt szögezzük le: a fasizmus és nácizmus két különböző dolog, elemi tudatlanság és gonosz indulatösszekeverni a kettőt. Horthy alatt nálunk se fasizmus, se nemzeti szocializmus nem volt! Szálasi más eset: az valóban náci tipusú rendszer volt. Később, és idegen hatalom katonai megszállása alatt. / Csupán zárójelben, dőlt betű: ma Magyarországon új politikai fogalom született meg: a nemzeti szocializmus ikertestvére, a nemzetellenes szocializmus /. Nem volt hivatalos ideológia a történelmi jog- és szokásrendszer durva leváltására, majd erőszakolt helyettesitésére. Nem uralta egy, egyetlenegy politikai irányzat a médiumokat, és hallatlan választék: 15oo lap, s ebből mintegy 4oo politikai jellegű jelent meg e korban! És bizony nem tartotta rettegésben semmiféle terrorrendszer a lakosságot. Csupán az értékeket tisztelő, azokat megőrző s továbbadó konzervativ világ volt. Beszélő a neve: értékkonzervativ.

  Természetesen nem volt XXI. Századi értelemben vett demokrácia, már csak azért sem, mert a XXI, század elejéről van szó. A mai fogalmak visszavetitése egy más korra elemi tudatlanság vagy gonosz indulat – valószinűleg mind a kettő!  „A nacionalista az, aki jogokat sért, patrióta, aki jogokat véd.” (Illyés Gyula) Hogy a mai politikailag korrekt mércénk szerint valóban antidemokratikus a szélsőséges pártok korlátozása...? Akkor nemzetet mentett. Valóban volt cenzus / 192o-tól 5o% /, viszont nem döntötte el végzetesen az ország és a nemzet sorsát néhány tányér levessel vagy lejárt szavatosságú tésztacsomaggal, estleg a nyugdijasoknak adott 5oo Ft-os utalvány szavazatra. Tekintélyuralmi rendszer? A Kormányzó csupán egyszer küldhette vissza megfontolásra a képviselöháznak a törvényjavaslatokat – emlékezzünk Gönz papára, mit művelhetett az Antall-kormány törvényeivel! A puszta tekintélyt megérdemelte, mint tisztakezű, becsületes, erős akaratú magyar vezető!

         Milyen messzire kellett elmennünk ahhoz, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz

                                                          F e l h í v á s

       Lelkesedéstől áthatva a Vitézi Rend Kárpát-medence Tartomány tagok: nemzetes Asszonyok, és nemzetes Urak, méltósági jelvényekkel a Kárpát-medence, a Történelmi Magyarország képviseletében, főhajtással, lélegzetvisszafojtva állunk meg  –  vitézi voltunknak és értékünknek fölemelő tudatában, ma 2o14. február 27-én  a jobb ügyhöz való őszinte csatlakozás buzgalmával  itt Kenderes városában a Horthy-kastély előtt, ahol vitéz nagybányai Horthy  Miklós Magyarország kormányzója, a Vitézi Rend  megalapítója született. Itt a nagysága és méltósága emlékére állitott szobornál, Isten és ember előtt ünnepélyesen kijelentjük:

            Ugyanazon nemzet – bárhol is éljünk a világon – fiai és leányai vagyunk.

            Csak a halál – nem a határ! – választ el egymástól.

            Itt az idő – a nemzeti önazonosságunk védelmére.

            Szerepvállalásra kérünk és hívunk minden nemzetét szerető magyart! 

           Pásztori Tibor Endre              

                            

Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1