Magyarországon

Nem rázok csörgőt, és nem verek dobokat,
Rabja maradtam a magyar népdaloknak.
Ha épp teszek-veszek, őket dúdolgatom
Bent, meleg szobámban, vagy kint az udvaron.
Mert bennszülöttként, de mégis számkivetve
Nagyapám földjét a bank bagóért megvette.

Az egykori emigráns, mikor hazatér,
Bátran lenéz, megvet a szegénységemért.
Mivel csak ő tudja, mi igaz, és való,
Míg én elbutultan dadogó őslakó
Maradtam, kevés a nyugdíja és bére
Aki nem szomjazik a szegények vérére.

De megalázva is maradok bennszülött
A sok bevándorló, kivándorló között.
Akácos marasztalt, szétgurult sírrögök,
A sikeréhes jelen mindezen röhög.
Tán a tehetetlenség, vagy lustaságom
Miatt, de a nagy vizek partjára nem vágyom.

Kopottan ragaszkodom, mint egy megrögzött,
Lehet, hogy gyáván, a még gyávább megszökött.
Tervek sora volt, fekete és bélista,
Mert ilyen minálunk a nagy politika.
Szomszéd, barát vállán súly, szemükben közöny,
Bennszülöttként itt ragadtam, mégis köszönöm.

Vér, veríték, bánat, millió mártír,
Az állam dőzsöl, telhetetlen vámpír.
Olykor balra, máskor jobbra igazodva
mindenkori „elit” a kasszát meglopta.   
Fogadás, mulatság, bálok és dáridó,
Mért nem lettél fosztogató, vagy kivándorló.

Kiürült években magamba menekülten
Túlélő harcmódom körkörös-önvédelem.
Gyermekek tetvesen, éhezve tévéznek, 
Nem hiszek se barátnak, se ellenségnek.
Bármeddig tart is e tragikomédia,
Vagyok e föld bennszülöttnek száműzött fia.

2016. aug. 13. Az Eustadt jelentése szerint a lakosság egyharmadát fenyegeti a mély-szegénység!

Mezei István
FÚSZ