Az adatvédelmi hatóság vizsgálja a Magyar Nemzet kérésére azt, hogy hétfőn a Magyar Nemzeti Bank egy sajtóközleményben azzal próbált visszavágni egy róluk szóló újságcikkre, hogy az újságíró autóhitelét kezdték emlegetni. A jegybank volt alelnöke szerint Matolcsyék bűncselekményt követtek el, banktitoknak minősülő adatot hoztak nyilvánosságra.
Megdöbbent a Magyar Nemzet újságírója, Horváth Csaba László azon, hogy a jegybank hétfői közleményében az ő autóhitelét kezdte emlegetni, hogy így próbálja hitelteleníteni a napilap hétfői számában megjelent cikkét. A cikk arról szólt, hogy miután júliusban a Kúria arról döntött, hogy a Lombard Lízing tisztességtelen feltételeket szabott szerződéseiben, a jegybank fokozott elelnőrzést ígért az autóhitelt kínáló cégekkel szemben, ám érdemi lépés nem történt. A Nemzeti Bank sértődött közleményt adott ki, amelyben szóba hozták, hogy az újságírónak az újságíró hitelfelvétele, vagy vélt sérelmei állhat a cikk megállapításai mögött.
Horváth Csaba László az RTL Klub Híradójának beszélt a történtektől, azt mondta, régóta kapcsolatban áll a jegybank sajtóosztályával, de még sosem került köztük szóba az, hogy van-e neki autóhitele, vagy bármilyen hitele. Nem is tudja, honnan tudnak erről, de azt mindenféleképpen jogsértőnek találja, hogy ezt tartalmazta a sajtóközleményük.
A Magyar Nemzet a Nemzeti Adatvédelmi hatósághoz fordult, ahol kivizsgálják az ügyet - hangzott el a hírműsorban.
Az RTL stábja megkérdezte Bodnár Zoltán liberális politikust, aki korábban a jegybank alelnöke volt, ő pedig azt mondta, hogy Matocsyék bűncselekményt követtek el, mert ugyan hozzájuthatnak jogszerűen egyéni ügyfelek adataihoz, de nem hozhatják ezeket nyilvánosságra. Ez banktitoknak minősülő adat.
Foirrás: HVG.hu
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges