Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Hollósi-Simon István

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Durva dolgot titkolnak el az utasok elől: a biztonságukat kockáztatják!

Szomorú tényeket árultak el a mérnökök.

Szerző: Árbócz Lilla   Forrás: Femina.hu
Ahogy arról december elején a Telegraph Travel is beszámolt, a repülőgépmérnökök egyesült erővel szeretnék felhívni az utazóközönség figyelmét arra, hogy a légitársaságok a költséghatékonyság jegyében biztonságukon spórolnak, ezáltal pedig azt kívánják elérni, hogy utóbbiak hozzáállása globális szinten is változzon.
 Az Aircraft Engineers International - AEI -, vagyis a Repülőmérnökök Nemzetközi Szövetsége egy, a tavaly decemberben lezuhant AirAsia szerencsétlenségéről szóló jelentéssel kapcsolatban fogalmazta meg véleményét.

Van, ami fontosabb a biztonságnál?

A 30 országból csaknem 40 ezer szakembert képviselő szervezet azzal vádolja a légitársaságokat - persze nyilván nem azt állítják, hogy ez mindegyikre igaz lenne -, hogy életeket kockáztatnak a spórolás jegyében, utóbbi ugyanis jóval kiemeltebb szempont számukra, mint a biztonság.

Úgy vélik, az légiközlekedés képviselői nem tanulnak a repülőgép-szerencsétlenségekből sem, a jövőben pedig még több baleset várható, ha nem változtatnak a hozzáállásukon az egész iparág érdekében, legyen szó a műszaki feltételek javításáról, a felülvizsgálatok hatékonyabbá tételéről, a legénység képzéséről vagy éppen a pilótákra gyakorolt nyomás csökkentéséről a szinte betarthatatlan menetrendek megváltoztatásával

El lehetne kerülni a tragédiákat

Az Indonesia AirAsia 8501-es, Surabayából Szingapúrba tartó járat a Jáva-tenger felett tűnt el tavaly decemberben a radarok képernyőjéről 162 emberrel a fedélzetén. A később megtalált fekete doboz tanúsága szerint a szerencsétlenséget feltehetően műszaki hiba, illetve a legénység erre való reakciójának együttese okozta.

 Bár a légitársaság, illetve más társaságok is tettek a biztonság növelésére vonatkozó kijelentéséket és ígéreteket a tragédia után, az AEI szerint ezeket a jövőben érdemes lenne még komolyabban venni, amit az utasok figyelmeztetésével szeretnének nyomatékosabbá tenni.

***

Bár a repülés még mindig az egyik legbiztonságosabb utazási formának számít, nem véletlen, hogy sokan a mai napig tartanak tőle, mint ahogy az sem, hogy vannak információk, melyeket a repterek, illetve a légitársaságok dolgozói nem szívesen osztatnának meg az utasokkal. A Telegraph Travel is ilyeneket gyűjtött össze nemrég, ezek közül választottunk ki néhányat.
 
 Ez évben derült ki az a megdöbbentő tény - egy Jason Harrington nevű biztonsági alkalmazott vallott minderről -, hogy előfordult olyan eset, melynek során a dolgozók az utasoktól elkobzott alkoholt saját maguk fogyasztották el, vagy éppen a teljes testszkennerek által készített fotókat nézegették, illetve nevettek rajtuk. Annak idején a testszkennerek vetkőzés nélkül mintegy meztelenül mutatták meg az utasok testét, mivel azonban ez széles körben váltott ki komoly felháborodást, később ezt megváltoztatták úgy, hogy a gép az utasok alakját mintegy képregényszerű figurává alakítsa.
 
 Számos kutatás bizonyította már, hogy egy esetleges repülőszerencsétlenség következtében nagyobb valószínűséggel szenvednek halálos sérüléseket azok, akik a repülőgép elejéhez közel ülnek. Mivel pedig általában itt helyezkedik el a gépek első osztálya, a turistaosztályt joggal hirdethetnék úgy, mint a biztonságosabb alternatívát, nem véletlen azonban, hogy nem teszik.
 
 Mint ahogy az sem kap túl nagy nyilvánosságot, hogy a repülőgépek levegőjét az üzemanyagból származó gőzök kis mértékben ugyan, de szennyezhetik, ami gyakori utazás esetén meg is betegíthet, különféle légúti problémákat okozhat. Bár már létezik olyan típusú gép, ahol ez nem fordulhat elő, e téren még mindig sok a hiányosság.
 
 Sokan nem is sejtenék, milyen gyakran kell a repülőgépeknek kényszerleszállást végrehajtaniuk. Csak az angliai Heathrow reptéren egy hét alatt történik egy ilyen, az elmúlt öt évben pedig 266 alkalommal fordult elő.
 
 A repülőgépet villámcsapás is gyakrabban éri, mint ahogy azt az utasok gondolnák, általában azonban nem esik bántódása a gépnek, köszönhetően anyagának és kialakításának, olyan esetekben azonban, ha kisebb sérülés található a burkolaton, vagy meghibásodott a gép elektromos rendszere, a villám akár nyomot is hagyhat.
 
 Az sem ritka, hogy a pilóták elbóbiskolnak a pilótafülkében, a British Airline Pilots Association kutatása szerint előbbiek csaknem felével történt már ilyen.
 
 A mentőmellény valóban életet menthet adott esetben, feltéve, ha valóban ott van az ülés alatt, beszámolók szerint ugyanis előfordul, hogy az utasok elviszik magukkal szuvenírnek annak ellenére is, hogy ezt szigorúan büntetik. Bár a gépeken minden napot azzal kezdenek, hogy többek között ezek meglétét is ellenőrzik, egy gép több alkalommal is repülhet egy nap alatt, és nem feltétlenül történik meg újra az ellenőrzés. Érdemes ezért az utasoknak maguknak is megnézni, minden rendben van-e a mellénnyel.
 
 A pilóták nem mindig mondják meg, ha nagy a baj, csupán annyit, amennyit az utasoknak szükséges tudniuk, nem akarnak ugyanis pánikot kelteni. Utóbbiak így valószínűleg nem fognak olyasmit hallani, mint hogy súlyos motorhiba történt.
Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1