Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

ALELNÖK:
Svéda-Graholy Mariann
alelnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Takács Mária
takacs55@gmail.com

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Hollósi-Simon István

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Elszíneződött egy patak vize, leállították egy akkumulátoripari beszállító gyártását

 

Gajdos László tájékoztatása szerint a Volta Energy Solutions Hungary Kft. 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszban felfüggesztették a termelést.

A miniszter ismertette: a környezetvédelmi hatóság lakossági bejelentés alapján a Szentgyörgy-ér vizének elszíneződése miatt október 31-én ellenőrzést tartott, majd november 4-én intézkedett a közvetlenül fenyegető veszély elhárítása érdekében.

A termelés csak a hiba teljes körű feltárása és megszüntetése, valamint a szükséges műszaki beavatkozások eredményességének szakértői igazolása után indulhat újra – hangsúlyozta Gajdos László.
Kiemelte, hogy a lakossági bejelentéseket komolyan veszik, gyorsan intézkednek, és ha szükséges, a termelést is felfüggesztik.

Az élő környezetért felelős miniszter úgy fogalmazott: nem iparellenesek, de a környezetvédelmi szabályok mindenkire egyformán vonatkoznak. A környezetkárosításnak és a szabályszegésnek azonnali, kemény következményei vannak, nincs kivételezés – szögezte le a tárcavezető.

 
 
Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1