2006 őszén Gyurcsány Ferenc kegyetlen brutalitással lépett fel az őszödi hazugságbeszéd kiszivárogtatása után azok ellen, akik a lemondását követelték. Az őszi tüntetéshullám során szándékosan hagyta az MTV-székház elfoglalását, hogy ezt is ürügyként használhassa az erőszakra. Szándékosan, rossz felszereltségű, helyismeret nélküli, más városokból vezényelt rendőröket küldtek az MTV-székházhoz, miközben a tömegoszlatásra szakosodott, nagyon jól képzett Rendészeti Biztonsági Szolgálat (REBISZ) egységei néhány utcával távolabb várták a beavatkozáshoz szükséges parancsot. A bukott baloldali miniszterelnök az óriási káoszban volt érdekelt, így szerette volna megalapozni a későbbi rendőri brutalitás legitimitását. A székház ostromát követően Gyurcsány utasítására elképesztő kegyetlenséggel lépett fel a rendőrség minden tüntetővel szemben, gyakorlatilag több hónapig diktatórikus módon kilépett a jogállamiság keretei közül. Mint ismert, kiderült, hogy a bukott miniszterelnök és az általa vezetett baloldal most ugyanerre készül.

A TILTAKOZÓK, HAZAI ÉS KÜLFÖLDI POLITIKUSOK EGYARÁNT LEMONDÁSRA SZÓLÍTOTTÁK FEL A BALOLDALI KORMÁNYFŐT.
Szeptember 18-án több tízezer tüntető csatlakozott az előző napon megkezdett Kossuth téri tüntetéshez. A Parlamenttől este tíz körül több ezer fő vonult az MTV Szabadság téri főbejáratához. A tüntetők egy petíciót szerettek volna átnyújtani az MTV-nek. A tüntetőket a székházat védő biztonsági cég emberei nem engedték be az épületbe. Később a Magyar Televízió elnöke, Rudi Zoltán nem volt hajlandó tárgyalni a tüntetőkkel, nem vette át a petíciójukat sem ő, sem egyetlen embere.
A kialakult óriási tömeg miatt újabb rendőrök érkeztek a térre. Ekkor a békés tüntetők közül kiváló erőszakos csoportok elkezdték felszedni a nemrég lehelyezett térkövezést, majd dobálni kezdték a kiérkező rendőröket és a székház épületét. A rendőrök és a tüntetők többször összecsaptak és hosszú órákig tartó állóháború alakult ki a két tábor által létrehozott barikádok között. Az összes rendőri kísérletet visszaverték a tüntetők.
A RENDŐRSÉGNEK NEM SIKERÜLT ÜTŐKÉPES ERŐT ÖSSZESZEDNI, MERT EGÉSZ EGYSZERŰEN NEM VOLT MEG ERRE AZ AKARAT A FELSŐBB VEZETÉS RÉSZÉRŐL.
A székház ostroma során rendőri erősítés igen ritkán érkezett, hiányzott a rendőrség egységes irányítása, ezért a székház védelmében odavezényelt több mint félezer rendőr gyakorlatilag csak sodródott az eseményekkel a szakszerű tömegoszlatás helyett.
Az erősítésként érkezett rendőrök nem találták a helyszínparancsnokokat, a jelen levő tisztek közül senki sem vette át az irányítást. Az intézkedő rendőrök nem kaptak parancsot arra, hogy szervezetten kiemeljék az agresszív embereket, így elmondható, hogy
AZ AKKORI BALOLDALI HATALOM, KONKRÉTAN GYURCSÁNY FERENC ÉRDEKE VOLT A MINÉL NAGYOBB KÁOSZ KIALAKULÁSA.
Ha sikeresen kiemelik a hangadókat, akkor elmaradtak volna a súlyos összecsapások és az MTV épületét sem foglalták volna el.
A rögzített rendőrségi hangfelvételekből egyértelműen kiderült, hogy a rendőrök az események kezdetétől fogva már kétségbeesetten könyörögtek a segítségért:
A többnyire baranyai kisrendőrökből álló egységek órákon át csak ígéreteket kaptak, miközben állítólag néhány utcával arrébb állomásoztak, bevetésre készen a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (REBISZ) tömegoszlatásra szakosodott speciális egységei.
A gyalogos rendőrök elmenekültek a vízágyú mellől és a tüntetők minden mozdíthatót letörtek róla. A bent rekedt rendőri egységet kizárólag a tüntetők jóindulata mentette meg ismét, akik segítettek a rendőröknek távozni a szorult helyzetből.
Az erőszakos mag ezt követően elkezdte felborítani, felgyújtani a környéken parkoló autókat, a lángok átterjedtek az épületre is. A televízió adását felfüggesztették, a munkatársak elmenekültek az ostromlott épületből. A képzelten rendőri egységek nem tudták biztosítani az épület védelmét, ezért a káosz, a füst és a könnygázfelhő miatt az épület kiürítése mellett döntöttek.
Az épületben rekedt Navracsics Tibor, akkori fideszes országgyűlési képviselő, Juhász Ferenc, az MSZP alelnöke és Török Gábor politológus, akik korábban a televízió vendégei voltak. Miután a rendőrség közölte velük, hogy a székházban nem tudják szavatolni a biztonságukat a hátsó kijáraton elmenekültek.
A BRUTÁLIS ÖSSZECSAPÁSOK KÖVETKEZTÉBEN TÖBB SZÁZAN MEGSEBESÜLTEK, TÖBB TÍZMILLIÓS ANYAGI KÁR KELETKEZETT.
GYURCSÁNY EZZEL AKARTA FELHERGELNI A RENDŐRÖKET, HOGY MAJD KÖZREMŰKÖDJENEK AZ ÓRIÁSI TILTAKOZÓ TÖMEG VÉRES LEVERÉSÉBEN.
SOKSZOR AZ SEM VOLT EGYÉRTELMŰ, HOGY A PARANCSOK EGYÁLTALÁN ELJUTOTTAK-E AZ ÉRINTETTEKHEZ.
SZÁMOS KIVEZÉNYELT RENDŐRNEK NEM VOLT SEM PAJZSA, SEM BEVETÉSI SISAKJA, HA VOLT IS AZ ROSSZ MINŐSÉGŰ VOLT. A VÍZÁGYÚ MŰSZAKILAG HIBÁS VOLT, ÍGY AZT SEM LEHETETT TELJES KAPACITÁSSAL HASZNÁLNI.
A székház ostromát megelőzően este hét órakor pedig számos rendőrt hazaengedtek.
A BRFK BIZTOSÍTÁSI TERVÉBEN KÜLÖNÖS MÓDON A SZÁMOS EGYÉB KIEMELT HELYSZÍN MELLETT NEM SZEREPELT AZ MTV-SZÉKHÁZ.
Az alacsonyabb beosztású rendőrök határozott kérései, követelései ellenére sem vezényeltek át egységeket a Parlamenttől a Magyar Televízió védelmére. Amikor kezdték elveszíteni az irányítást az események fölött akkor
A 2010-es választást követően a polgári kormány egy újabb vizsgálóbizottságot állított fel a 2006 őszi események vizsgálatával kapcsolatosan.
MEGÁLLAPÍTOTTÁK, HOGY MEGALAPOZOTTAN FELTEHETŐ, HOGY A RENDŐRSÉG TUDATOSAN TŰRTE A TÚLKAPÁSOKAT, LEGFELSŐBB POLITIKAI UTASÍTÁSRA CSELEKEDETT.
Az események alakulásából és a jelentésekből az a kép rajzolódik ki, hogy minél nagyobb sérülésekkel együtt járó összecsapásokat szeretett volna elérni a bukott kormányfő.
AZ OSTROM NAPJÁN ÓVATLANUL ELSZÓLTA MAGÁT: BEISMERTE, HOGY SZEMÉLYESEN Ő IRÁNYÍTOTTA A SZÉKHÁZ VÉDELMÉT, Ő ADTA A PARANCSOKAT A RENDŐRI VEZETÉSNEK.
Gyurcsány Ferenc az MTV-székház ostromát követően brutális rendőrterrorral lépett fel az őszödi hazugságbeszéd miatt kialakult óriási tüntetéseken. Elmondható, hogy személyes érdeke volt a Magyar Televíziónál a zűrzavaros állapotok megteremtése. Mára teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a balodal ugyanerre készül, amikor alkotmányos puccsal fenyegetnek.
GYURCSÁNY FERENC ÉS AZ ÁLTALA TELJESEN IRÁNYÍTOTT BALOLDAL KÁOSZT ÉS AZ ERŐSZAKOT SZERETNÉ VISSZAHOZNI ÖNÖS HATALOMVÁGYBÓL AZ EMBEREK ÉLETÉBE.
origo.hu
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges