A szabad természetben élő madarak nem költenek, ha nekik maguknak és éhezniük kell! Kivéve a kakukkot, amely köztudottan másokra hárítja az utódai nevelését! De a buta énekes madaraktól, talán meg bocsátható, ez a magatartás! Igaz, ott a jövevény, maga rögtön kilökdösi „testvéreit” és a szülök, fel se fedezik a turpisságot! De az ember, miért tesz ilyet? „Saját fiókát” nem vállal, helyette adóval elvont jövedelméből, mások utódait nevelik számolatlanul! S valljon mi megint ezen elfogultság oka, melly a közönséget e tárgy körül tökéletes sötétségben tartja? Semmi egyéb, mint országos embereink legnagyobb részének járatlansága a reactiók törvényi körül – melly, mint fentebb érintém, felette fájdalmas, s a közönségre nézve kimondhatatlan káros… Minden engedékeny s lágy törvény okvetetlenül éppen ezen most említett effectust szüli. Tíz bűnöst s gondatlant directe kimél, ellenben száz ártatlant és szorgalmatost indirecte büntet…a rosszat, lágyvelejűt, tanulatlant s gondatlant ápoló törvény, midőn e szép társaságnak néhányit tán megmenti – s csak tán, mert ez is kérdés – minden bizonnyal számtalan jót,okost, tanultat s gondost szüntelen büntet, s eképp nem az élet elvének, de a rom Istenének állít oltárt.” De hát ezt a korszerűtlen és tudatlan Széchenyi István írja a Stádium lapjain. Ellentétben a mai felvilágosult politikusainkkal, akik az említett lágyvelejűt ápoló törvényt működtetetik