2015. dec. 4. Blikk
Magyarország - Több százezer ember nem kapott fizetést az egész országban, mert nem működik olajozottan a Magyar Államkincstár új bérszámfejtő rendszere. Százezrek fizetése akadt el az államkincstárban.
Magyar Államkincstár
Már hónapokkal ezelőtt be akarták vezetni, de a tesztüzem során akadozott, összeomlott, tologatták az indulást, végül novemberre tették.
Mindösszesen 900 ezer ember fizetését utalja az intézményeknek a kincstár ezen a rendszeren keresztül, köztük rendőrök, tanárok, tűzoltók, orvosok, ápolók bérét, ők nem jutottak hozzá a fizetséükhöz. Egyes kórházakban egy hónapos késéssel utalták az októberi fizetést.
Nehéz úgy beosztani a fizetést, ha nem érkezik meg
A botrányról hírt adó Index szerint ennél is rosszabb lesz a helyzet, január elején több százezren lesznek, akik nem kapják meg a teljes decemberi fizetésüket, mert a rendszer csak a december 25-ig keletkezett béreket fogja bérszámfejteni. A kieső egy hetet pedig majd hozzácsapják a februári fizetéshez.
Kapcsolódó:
Segítségre szoruló idősek ezreitől veszi el a gondozást a minisztérium (index.hu)
A legelesettebbek valódi segítése a cél az idősgondozásban (kormany.hu)
Elfelejthetik az idősek az ingyen segítséget (index.hu)
Harrach Péter: életforma, ha a gyerek éhesen megy iskolába (propeller.hu)
Chikán Attila: "Magyarországon folyamatos lecsúszás van" (nol.hu)
Megdöbbentő ábrák azoknak, akik Paks jövőjére esküsznek (portfolio.hu)
Orbán Ráhel az École Hoteliere Lausanne 2015-ös évfolyamára nyert felvételt. Az iskola meglehetősen borsos árat kér az egyéves kurzus díja 59 ezer svájci frank.
Igaz Ráhel férjének Tiborcz Istvánnak remek állása van, s családja is jól menő vállalkozást üzemeltet. (59 ezer svájci frank = 14 millió forint) (Facebook)
Orbán felesége: Én egyszerű háziasszony vagyok
Felcsút szállodát és repülőteret kap
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges