2015. augusztus 26. Pörög az ingatlanpiac – legalábbis bizonyos szegmensekben –, de a ma már tényleg szuperolcsó lakáshiteleket ehhez képest csak igen visszafogottan igénylik a vásárlók. A vevők 85 százaléka saját zsebből fizet, pedig normális esetben ennek most legfeljebb 55 százalékra kellene rúgnia. A helyzet a szakértő szerint csak akkor változhat meg, ha visszaesik az ingatlanpiac, és nehezebb lesz eladni, és elfogy vagy csökken a szabad befektetni való pénz.
Az idén nyárra már átlagosan négymillió forint megtakarítás jut a csecsemőkre, az aggastyánokra, a közmunkásokra, a munkanélküliekre, vagyis minden magyarra, bizonyítván: nagyot gazdagodtak a hazai háztartások. Az ennek kiszámításához használt statisztikából azonban egy nagyon fontos momentum kimaradt. Nem derül ugyanis ki belőle, mennyi pénz fekszik ingatlanban. Pedig – legalábbis abban a körben, amely a pénzügyi megtakarítások ilyen nagyságához elsősorban hozzájárulhat – egyre nagyobb lehet ez az összeg. Érzékelhetően megugrott ugyanis a befektetési célú lakásvásárlás.
A Duna House (DH) legfrissebb jelentésében arról is írt, hogy a vevők majdnem harmada az idei első félévben befektetési céllal szerzett lakást, darabonként átlagosan majdnem húszmillió forintért. Az Otthon Centrum (OC) ügyvezető igazgatója, Kühne Kata arról beszélt, hogy a befektetők spekulatív vásárlásai jelenleg jóval nagyobb lendületet adnak a piacnak, hiszen minden ilyen vásárló minél előbb, a jövőbeli áremelkedést már a saját maga javára fordítva akar vásárolni. A társaság legutóbbi elemzésében arra is kitért, hogy az ilyen célú vásárlóknak tudható be az adásvételeknél kialakuló licit. A vevők persze csak bizonyos szegmensekben ígérnek egymásra.
Normális esetben a forgalom élénkülése (az OC elemzésében egyenesen a lakáspiac szédítő sebességéről írt), a kurrens ingatlanok áremelkedése fokozatosan felhúzza a teljes ingatlanpiacot. Valójában azonban az olló (a licit és bizonyos ingatlanoknál az eladhatatlanság)nem igazán szűkül. Pedig jelenleg már valóban csak a rendszerváltás előtti időket idézően lehet olcsó lakáshitelhez jutni (a lakáshitelek kínálatát itt nézheti meg). Ez pedig önmagában is jelentős támogatást ad a piacnak.
Helyenként egészen hisztérikus a hangulat
Az OC-nál – tudtuk meg Bánfalvi Lászlótól, a Hitel Center ügyvezető igazgatójától – a vevők 85 százaléka még mindig zsebből fizet. Több más szakemberhez hasonlóan ő is azt gondolja, hogy a hitelfelvevők arányának logikusan legalább a jelenlegi háromszorosát kellene kitennie. A jelenségre magyarázat lehet – fejtette ki –, hogy a befektetni való pénz keresi a helyét (brókercégek helyzete és híre, a banki betéti kamatok gyakorlatilag nulla szinten, az albérleti piac és árak magasan vannak), így jelentős tőke áramlik ingatlanba. Ha egy lakásra van rögtön öt érdeklődő, közülük pedig négy készpénzes, akkor a hitelesnek szinte esélye sincs arra, hogy megvegye az ingatlant. Bánfalvi szerint ez csak akkor változhat meg, ha visszaesik az ingatlanpiac, és nehezebb lesz eladni, és elfogy vagy csökken a szabad befektetni való pénz.
Az Ingatlan.com-mal partneri kapcsolatban álló Bankráció.hu szakértője, Gergely Péter szabályosan hisztérikus helyzetet lát bizonyos (kurrens) szegmensekben. Sokszor a nagy érdeklődés miatt még elég körültekintően sem lehet egy-egy lakás iránt tudakozódni (jön a következő érdeklődő, és aki sokat kérdez, azt inkább eltanácsolják). Mint mondta: általában legfeljebb a harmadik lakást tudja valaki megvenni.
Szerinte mindez segít abban, hogy egyre tudatosabbá váljanak a vevők. Mind többen készülnek fel előre a lakásvásárlásra, válogatnak a hitelajánlatok között (ezt itt lehet megtenni), és előzetes hitelbírálatot is kérnek. Az utóbbival felvértezve pedig már sokkal jobb eséllyel szállhatnak ringbe egy-egy lakásért
A tipikus hitelfelvevő az OCHC tapasztalatai szerint középkorú, akinek már egy ideje van munkahelye és megfelelő jövedelme. A tipikus vásárlási cél az első lakás vásárlása vagy a meglévő nagyobbra cserélése. A Bankráció.hu szinte pontosan ugyanilyennek látja a lakáshitelek iránt érdeklődőket. Többnyire 27-40 év közötti házaspárok keresnek 10-15 millió forintba kerülő ingatlant, amihez 7-8 millió forint kölcsönt vennének fel. Ahogy Gergely megjegyezte, éppen ez az árszegmens, amely iránt a legnagyobb az érdeklődés.
A lakáshitelek feltételeit itt nézheti meg
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát!
Szerző: Az Én Pénzem
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges