Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Hollósi-Simon István

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

A lakosság finanszírozza az államadósság tizedét

Szerző: 

 A központi költségvetés adósságának már 10 százaléka van lakossági állampapírban – írja a Napi Gazdaság az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) honlapján elérhető adatokra hivatkozva.

Az újság pénteki cikke szerint a teljes adósságon belül a forintban kibocsátott papíroknál a lakosság részesedése tavaly december végén meghaladta a 17 százalékot. Az állomány 2014 végén 2411,1 milliárd forintot tett ki a tavalyelőtti 1687,9 milliárd forinttal szemben. A lakossági állampapír-állomány 2010-ben még csak 435,7 milliárd forint volt, vagyis az elmúlt négy évben megötszöröződött. 

A központi költségvetés adósságán belül azért van jelentősége a lakossági megtakarításnak, mert minél nagyobb arányban van "befelé" eladósodva az állam, annál kevésbé van kitéve a befektetők hangulatingadozásának.

A pozitív trend ugyanakkor nagyban köszönhető annak is, hogy a banki betétek kamatai jelentősen csökkentek az elmúlt években, így a lakossági megtakarításokért vívott versenyben az állampapírok vonzereje jelentősen nőtt - írja a Napi Gazdaság.

Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1