KÁROGÓ
A magyarság rendkívül durva támadásokat tűr el a különböző zsidó szervezetektől. Legutóbb a MAZSIHISZ rontott neki a kormánynak egy emlékmű ügyében. Ezideig a kormány és az ellenzéki partok hamut szórtak a fejükre és a sarokba térdepeltek kemény kukoricára. Ezzel az alázatos magatartással csak fokozták a gyűlölettől csepegő támadások erejét és mennyiségét. A kutya is főként azt marja meg, aki fél tőle.
Tudjuk, a hitehagyott zsidók, akik felelősek voltak az 1919-es patkányforradalomért és a Szovjet által a nyakunkar ültetett zsidó vezetőkért és Ávósokért a zsidóság 95 százaléka nem felelős. Pontosan ugyanúgy nem felelős a magyarság a nyilasok rémtetteiért.
Azt is tessék tudomásul venni, hogy ha a magyar kormány nem vesz részt a szovjet elleni háborúba, ma egy árva zsidó és cigány sem volna országunkban. A külföldi, főként amerikai zsidó szervezetek dícsérték a magyar kormányt és imádkoztak, hogy idő előtt ne ugorjunk ki a hábolrúból, mert ha megpróbáljuk, a nácik kiirtják az összes zsidót és cigányt. Csehországban és Lengyelországban alig maradt néhány ezer.S
Nekik kellene szobrokat állítani Horthynak, nem nekünk. A korai hadüzenetért veszítettünk legalább négyszázezer honvédet és munkaszolgálatost. Romba döntötték országunkat. Nyugatra kényszerült menekülni az ország vezető rétege és fiatalsága, aki maradt azt a kommunisták semmisítették meg fizikailag vagy szellemileg.
Arra kell gondolnunk, hogy ha a csehek útját választjuk és nem adunk katonát a frontokra csak a teljes iparunkat és mezőgazdaságunkat bocsájtjuk Hitler rendelkezésére, a győzők oldalán végeztünk volna. Tessék elgondolkozni ezen egy kicsit.
+++
(M.Sz, Sz.E)
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges