Trianon 96

 Mindent vissza? Ó nem, csak ami illet,
amin még nem hamis a pecsét, a bélyeg,
amibe még nem mart pusztulást a halál,
s ha békén hagynátok, maga visszatalál.

Maradjon tiétek a hegy – nem gurul el,
a folyót se kérjük – az meg nem dugul el:
minket is őriznek a roppant gerincek,
s nálunk is öntöznek messzi fürge vizek.

Mi a földi javak nélkül is beérjük –
azt, ami a szívé, csupán csak azt kérjük:
amitől nemesül a megtiport lélek,
s magyar lehet ismét a dúlt magyar élet.

Vissza, visszakérjük: tépett szavainkat –
néven nevezhessük gaz gyilkosainkat,
a tolvajt, ki lopta kalász-nyarainkat,
s aki bocsánatra is csak fejet ingat.

Vissza, visszakérjük: holdas dalainkat
mind, ami vigasztal, kisgyermeket ringat,
büszke nyerítését táltos lovainknak,
turulmadár röptét, ahogy szállni biztat.

Vissza, visszakérjük: négybe vágott múltunk,
mindent, mit nem küldött papoktól tanultunk –
értelmét, amiért ezer évig hulltunk,
s kéjetekre egymás szívére uszultunk.

 Mindent vissza? Ó nem, csak ami megillet,
mi a jog mérlegén megáll és nem billeg.
Végre fogadjátok el: magyarok vagyunk,
s mindent, mit loptatok – végleg rátok hagyunk! 

     Békéscsaba, 2016. június 4. 

Csorba Tibor
FÚSZ