Az első bejelentést követő bizonytalanság után egyelőre csak az irány biztos, ugyanis a magán és a közellátás ugyanis jelenleg meglehetősen összekeveredik, legalábbis, ami a tulajdonviszonyokat, illetve az orvosok jogviszonyát illeti.
     Az állami kórházakban például olyan művese állomások, képalkotó diagnosztikai központok, és laboratóriumok működnek, amelyek magántulajdonban vannak, de ellátják az intézmény ellátási területén élőket. Bizonyos mennyiségű ellátásra szerződnek, amit az OEP finanszíroz. Emellett pénzért magánellátást is nyújtanak. Egyelőre valószínűleg maradnak, ahogy az az államtitkár szavaiból kiderült, az állam nem tudja kivásárolni őket, sem ekkora léptékben új fejlesztéseket végrehajtani.
     Magántulajdonban van például az ellátás szempontjából egyedülálló Országos Gerincgyógyászati Központ is, amelyben folyik magánellátás is, de a gerincsebészeti beavatkozásokat az OEP finanszírozza. Ezzel egyelőre nem tudni, mi lesz.
     Aztán ugyancsak a kórházakban és a szakrendelőkben szerződéssel is dolgoznak orvosok, akár úgy is, hogy bt-k, kft-k tagjai vagy tulajdonosai. Ők az államtitkár szerint nem minősülnek majd magánszolgáltatónak.
     Magántulajdon a háziorvosok, házi gyermekorvosok és fogorvosok praxisjoga, vagyis egy adott területen az ellátás joga. Vannak rendelők is, amelynek a tulajdonosa maga az orvos. Ők azonban nem magánorvosok, és ezen a területen nem is tervezik a magán és az állami szétválasztását, ami azt jelenthetné, hogy ezeknek az orvosoknak ismét állami alkalmazottként kéne dolgozniuk, praxisjogukat pedig nem adhatnák el, ha például nyugdíjba mennek.
     A kórházakban a ki nem használt kapacitást magánellátásra is igénybe lehet venni. Például a Semmelweis Kft orvosai egyben a Semmelweis Egyetem orvosai, akik a klinikákon biztosítják a magánellátást. A Szív és Érsebészeti Klinikán is folyik magánellátás, vagy például az Országos Onkológiai Intézet munkatársai magánrendelőben, magántanácsadást is végeznek. Azt egyébként, hogy hány kórházi, szakrendelői orvos dolgozik "másodállásban" magánklinikákon, illetve magánrendelőkben is, nem tudni, becslések szerint minden harmadik. Arról sincsenek adatok, hogy milyen mértékben fordítják a kórházi, szakrendelői eszközöket, időt a magánbetegekre. Ha drasztikusan szétválasztják a kétféle ellátást, feltehetően akkor sem lehet majd megtiltani - és főleg ellenőrizni -, hogy egy intézmény az ott dolgozók magánbetegeit is fogadja, mint ahogy nem lehet megtiltani, hogy egy orvos másodállásban is rendeljen.
     Azt még csak valószínűsíteni lehet, hogy a "maradék", tehát a tisztán magánintézmények nem jutnak majd OEP finanszírozáshoz, vagyis ezek csak a fizetni képes és hajlandó betegek számára lesznek elérhetők. Ezek viszont elszívhatják a legjobb szakembereket, mint ahogy egyáltalán nem biztos, hogy az állam versenyezni tud majd a magántechnológiával. Az már Zombor Gábor szavaiból is kiderült, hogy a társadalombiztosítás bevételeiből nem telik arra, hogy mindenki a legszínvonalasabb és legkorszerűbb ellátást kapja, arról nem is beszélve, hogy egyes orvosi szakterületeken krónikus szakemberhiány van. Ennek egyenes következménye, hogy megnőhetnek a várólisták, az előjegyzési idők, a mostaninál is zsúfoltabbak lehetnek a kórházi szobák és a legkorszerűbb terápiák, eljárások vagy gyógyszerek a közintézményekben esetleg egyáltalán nem lesznek hozzáférhetők.

Szabad orvosválasztás még nem lesz, pénzért sem

     A szabad orvosválasztás annyit jelentene, hogy mindenki abban az intézményben, és egy intézményen belül azzal az orvossal gyógyíttatná magát, aki ő maga választ. Ehhez persze jó lenne egy adatbázis is az orvosokról és intézményekről, ahonnan meg lehetne tudni, hogy egy kórháznak, rendelőnek milyen a felszereltsége, milyen ellátásokhoz van csapata, illetve hogy melyik orvos melyik szakterülethez ért igazán, vagy milyen műtétek elvégzésében van gyakorlata. De választani szájhagyomány útján, ajánlások alapján is lehet, és ez a magánrendelőkben működik is.
     A szabályok szerint mindenki oda megy szakrendelésre vagy kórházba ahova területileg tartozik, és akkor, amikor időpontot kap. Nemcsak várólisták léteznek, hanem előjegyzési rend is, tehát ha a labor- vagy az ortopédiai vizsgálatra várni kell, az hivatalosan nem várólista, noha az utóbbinál hónapokba is beletelhet, amíg valaki időpontot kap.
     Ezért a gyakorlatban gyakran úgy történik, ahogy azt az 57 éves János mesélte a VS.hu-nak: “Megdagadtak az ujjaim, nem tudtam fogni, se dolgozni. Mentem a háziorvoshoz, az írt beutalót a reumára, ott időpontot kell kérni, három hét. Ott kaptam beutalót röntgenre, azt megcsinálták, de visszaküldtek a háziorvoshoz, hogy küldjön el vizsgálatokra. Beutalt ultrahangra, mentem időpontot kérni, hat hét. Addig senki nem kezelt, mert nem tudták eldönteni mitől van. Ez több mint két hónap, munkaképtelenül. A feleségem kolléganőjének a férje orvos. Felvettek a kórházba, ahol dolgozik, ott megcsinálták a vizsgálatokat.”
     Ez az, amiért elméletben pénzt kérhetne a kórház, mert a szabályok szerint csak akkor nem számít, hogy ki hol lakik, ha országos intézetről van szó valamilyen ellátásban, amilyen például a Kékgolyó utcai onkológia a daganatos betegek ellátásában. Ilyenekbe bárki ingyen odamehet, pontosabban bárkit be lehet utalni. Ha azonban nem országos intézetről van szó, akkor csak azoknak jár ingyen az ellátás, akik az adott körzetben laknak. Ha valaki nem oda tartozik, akkor a kórház és a rendelő maximum 100 ezer forintig elkérhetné az ellátás OEP által megszabott árának 30 százalékát. Ezzel a hatvani kórházon kívül nem nagyon próbálkozott eddig senki, és nem is érte meg, mivel a sok adminisztrációért cserébe a kórháznak nem keletkezett volna pluszbevétele. A próba a hatvani kórháznak sem sikerült, a térítési szabályzatot visszavonatták, a jogszabályokat át fogják dolgozni.