Rejtélyes módon megtartotta elnöki pozícióját Farkas Flórián a Lungo Drom élén két olyan kongresszuson, ahol az újságírók számára is rejtve maradt. A Híd a munka világába program keretében elsíbolt milliárdok után a felelősségre vonást elkerülő, fideszes roma politikus évek óta menekül a nyilvánosság elől.
Hétfőn tartotta tisztújító kongresszusát a Fidesszel mindmáig szövetségben lévő Lungo Drom. A meghívó hangsúlyozta, hogy a részvétel önköltséges alapon történik. Azonban csak húszan jelentek meg a szervezet józsefvárosi székházában, így a rendezvény határozatképtelennek bizonyult. A megismételt pénteki „kongresszuson” sem tülekedtek a résztvevők, a létszám csak néhánnyal fővel haladta meg a korábbit. A kapuban álló biztonságiak ezúttal sem engedtek senkit belépni, aki nem szerepelt az előre megadott névsorban. Még a vízórás se tudott bejutni ide korábban. A kapun nincs semmiféle felirat – írja a Népszava.
A Lungo Drom – fideszes előterjesztésre, parlamenti döntéssel – 2012 nyarán kapta meg a Bezerédj utcai alatt lévő állami tulajdonú épületet. A II. János Pál pápa tér szomszédságában lévő székházban egykor óvoda működött.
A 910 négyzetméteres épület ingyen került a Lungo Drom birtokába.
Székházmutyi a Fidesz segítségével
2022 tavaszán arról írt a sajtó, hogy a székházat 60 millió forintos jelzálog terheli. A magyar állam 2012 decemberében 15 évre szóló elidegenítési tilalmat jegyeztetett be az ingatlanra, azzal egyidejűleg, hogy az épületet ingyenesen a szervezet tulajdonába adta. Az elidegenítési tilalom azt jelenti, hogy az épület forgalomképtelen: sem eladni, sem elcserélni, sem elajándékozni nem lehet. Az újabb elidegenítési és terhelési tilalom 2013 júliusában került rá, egy időben a 60 millió forintos jelzáloggal. A bejegyző az akkor még létező Emberi Erőforrások Minisztériuma volt, amelynek élén Balog Zoltán állt.
A minisztérium rögzítette, hogy a zálogjog „a támogatási szerződésben foglalt 10 éves működtetési kötelezettség teljes időtartamára fennmarad”. Az ingatlan azonban nem az alapítvány, hanem a Lungo Drom tulajdona.
Később kiderült, hogy az Emmi támogatási szerződést írt alá a Farkas Flóriánhoz kötődő Oktatási és Továbbképzési Központ Alapítvánnyal (OTKA), amelynek szintén a Bezerédj utca 17-ben van a székhelye. Ez a szerződés az „ingatlan működtetésére és a támogatási cél fenntartásának biztosítása érdekében 10 év működtetési kötelezettséget” írt elő az alapítvány számára.
Félórás kongresszus pogácsával
A pénteki kongresszus a hivatalos kezdés után mindössze fél órával véget ért, de a kapun kilépő roma küldötteknek minden bizonnyal megtiltották, hogy nyilatkozzanak. A tisztújításra vonatkozó kérdésre egy idősebb roma férfi csak annyit mondott:
Nem tudom, mi történt, én enni jöttem. Volt pogácsa.
Pár perc múlva egy fiatalabb, erős testalkatú küldött még furcsább választ adott: „Focimeccsre készülünk”. Végül akadt, aki elárulta, hogy Farkas Flóriánt ellenszavazat nélkül újra elnökké választották. Az állítást később más forrásból is megerősítették a lapnak. A megismételt kongresszus ugyanis a megjelentek számától függetlenül határozatképes volt. A nyilvánosságot teljesen kerülő, a sajtó elől bujkáló Farkas Flóriánt hétfőn és pénteken se látták bemenni az épületbe, se pedig kijönni onnan.
Forrás: Kontroll / Horváth Tibor
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges









