Eredményesen képviseltették a Jobbikot a soroksári Jobbik és a helyi Ifjúsági Tagozat tagjai. Az önkormányzat által minden évben megszervezett majálison a kerület pártjai is meg szokta jelenni. A Jobbiknál jellemző tendencia volt, hogy évről évre egyre többen mennek oda sátrához. Ez idén sem volt másképp.
A Jobbik a sátrát a többi megjelent szervezetettel egy időben, délelőtt 9 óra tájban vette birtokba, majd rendezte be. A szép napos időben jellemzően sokan mentek el a Molnár-szigetre, ahol egy napközis tábor helyén évről-évre megrendezik a soroksári majálist. Mivel a szomszéd kerületek többsége nem rendez ilyet, így elég sokan jönne ide máshonnan is, mint Budapest egyik legnagyobb majálisára. Becslések szerint tízezres nagyságrendű lehet ez a dél-pesti ünnepség.
A helyi Jobbik és Jobbik IT ily módon különösen fontosnak tartotta, hogy a Jobbik nagy, hajógyári szigeten megrendezett majálisa mellett itt is jelen legyen és képviselhesse a mozgalmat. A Jobbik népszerűsége, ahogy az országban máshol, úgy a dél-pesti régióban is növekszik. Ezt mi sem mutatja jobban, hogy míg néhány éve mindössze páran mentek csak oda a Jobbik sátrához, mostanra emberek sokasága érdeklődik.
A legtöbben Hazai pálya vagy Barikád újságokat vittek el, megint mások a május 11-i vitéz Pongrátz Gergely futóversenyről érdeklődtek. Voltak, akik szívesen beültek beszélgetni a mozgalom tagjaival, közben pedig elfogyasztottak egy-egy tányérral a finomra sikerült marhapörköltből. Ez az alkalom kiváló lehetőség volt arra, hogy soroksári Jobbik bővítse ismertségét, és növelje szimpatizánsainak körét. Az eseményen részt vett Hivessy László a helyi Jobbik szervezet elnöke, Balog Barna alelnök és Kovács Rudolf elnökségi tag. A helyi IT pedig vállalta, hogy kettéválva segít a Jobbik központi rendezvényén és részt vesz a Molnár-szigeti majálison is.
Juhák Tamás
FÚSZ
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges