Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Hollósi-Simon István

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Szivárognak a részletek: így fizetnének meg mások a Quaestor bűneiért

Legkésőbb pénteken este 8-9 óráig benyújtja a Fidesz a Quaestor-kötvényesek kártalanításáról szóló törvényjavaslatát Rogán Antal szerint. Amíg a javaslat nem jelenik meg a parlament honlapján, összefoglaljuk dióhéjban, hol is tart most az ügy. Nagyon úgy fest, hogy politikai "megoldás" születik.

UPDATE: időközben megjelent Rogán Antal törvényjavaslata: 

 

Hosszú huzavona után a Befektető-védelmi Alap (Beva) igazgatósága pénteken délelőtt úgy döntött, hogy a törvényben szereplő 20 ezer eurós (közel 6 millió forint) összeghatárig kártalanítják azokat a kötvényeseket, akiknek a Quaestor fiktív kötvényeket bocsátott ki. A többi kötvényessel együtt ők 32 ezren vannak.

Csakhogy a Buda-Cash ügy következtében a Beva kasszája lényegében máris kiürült - az állítólag mintegy 150 milliárd forintnyi fiktív kötvénnyel rendelkező befektetőt tehát a Beva vagyonának feltöltésével kellene kártalanítani.

A bankok már előre tiltakoztak ez ellen, hiszen a legnagyobb Beva-tagokként jórészt nekik kellene feltölteniük az alap vagyonát. Végül azonban a Beva igazgatóságában több fővel is jelen lévő MNB álláspontja győzött, amely már korábban is a fiktív kötvényesek kártalanítása mellett tört lándzsát.

Nem tudni, a 150 milliárd forinton felüli, 60 milliárdnyi nem fiktív kötvényt el lehet-e egyáltalán különíteni a fiktívektől, így könnyen lehet, hogy összesen 210 milliárd forintnyi kötvény nem fizetéséért kellene helyt állniuk a pénzügyi szektor szereplőinek - persze befektetőnként a megszabott összeghatárig. A pontos összeggel kapcsolatban a bennfentesek is csak találgatnak, és jogi vitákat folytatnak.

A 20 ezer eurós kártalanítási összeghatár (és az 1 millió forint feletti vagyonrészekre jutó 10%-os önrész) miatt persze jóval alacsonyabb lenne a Beva kártalanítási kötelezettsége a fenti 210 milliárdnál.

Csakhogy a Fidesz képviselői időközben elhatározták, hogy a Quaestor-károsultakat nem 20 ezer, hanem 100 ezer euróig kártalanítják, ahogy ez a betétesek esetében is lenni szokott. Ez jelentősen (ismeretlen mértékben) megemeli a Beva kártalanítási kötelezettségét.

Pénteken este ezért a Fidesz-frakció egy kifejezetten Quaestor-károsultakra szabott törvénymódosító javaslatot nyújt be a parlamentnek. Egy ettől független (valószínűleg kormányzati) törvényjavaslat pedig a brókercégek működését szigoríthatja.

Az MNB időközben jelezte, hogy a Quaestor felszámolása a jövő héten indulhat meg, ezzel elhárulhat az akadály a kártalanítás megkezdése elől. Mindössze 73 olyan ügyfél van, amelynek a vagyona meghaladja a 100 ezer eurót, vagyonuk forrásunk szerint talán 20 milliárd forint körül lehet.

Csakhogy időközben Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Patai Mihállyal, a bankszövetség elnökével egyeztetést indított az ügyről. Márpedig a bankoknak természetesen nem tetszik, hogy főleg velük fizettessék meg a törvénytelenül okozott kárt. Az egyeztetések a jövő héten folytatódnak.

Forrásaink szerint gazdaságpolitikai körökben az az elképzelés, hogy a Beva hitelből vagy kötvénykibocsátásból fedezi mostani kártalanítási kötelezettségét, és a törvényi maximumra (évi közel 12 milliárd forintra) emelik jelenlegi közel 1 milliárd forintos éves tagdíj-bevételét. Rogán Antal egy új alap felállításáról is beszélt, amelybe maga a Beva is befizetne - kérdés, ez miként működne pontosan.

Ezzel a pénzügyi szektor (bankok, kisebb részben brókercégek és alapkezelők) 6-10 év alatt töltené fel nullára a Beva vagy az említett új alap vagyonát. A szektor szereplői csak remélhetik, hogy értékelhető összeg térül meg nekik a Quaestor felszámolásából és a bűnösök zárolt vagyonából.

Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1