Magyar Nemzet hozzád, ezúttal így szólok,
versbe szőve jönnek imígyen a kódok.
A történet igaz, bár ezt csak az hiszi,
aki a szívében Isten  hitét viszi. 

Pilisi kisközség apraja és nagyja
ágyba bújt már akkor, mit sem sejtve, hallva.
Híres templomukba, fenn a domboldalon,
lelkek gyülekeztek, némán, odaadón.

Három férfi, két nő, kis csapatuk tagja
a szeretet lángja, ami őket hajtja.
Eltökélt szándékuk, tesznek ők a közért
Világért, Hazáért, állatért, növényért. 

Van köztük ki érez, ki lát, az is ki hall,
olyan is van velük ki fennhangon szaval.
Egységük csodás, mert egy húron pendülnek,
G az oktáv melyen, fontos hangok csendülnek.

Van eleje mindennek, de legfőképpen annak,
amiért ők odamentek, azt a Jó akarta.
Meg lettek ők szólítva, ki, milyen nyelven értett,
lehetett az álom, vers, vagy egy vegytiszta képlet. 

Legyetek a Hegyen, ketten-hárman és úgy öten,
a Szózat fentről  így hangzott: Legyetek éberen.
Védd a tested, védd a lelked, gondolj a Szellemre
a vendéged nem lesz más, mint e kornak Vezére. 

Nem volt az másképp, ahogy az lett jósolva
zajlottak a dolgok, mentek szépen sorba.
Mátyás, Özséb érkezett vállt vállnak vetve,
Biztosítják, rend lesz, bárki jön követnek. 

S eljött a Rettegett, mondják őt még Széth-nek
nem is hívják Őt, csak szólítják szemétnek.
Semmiből orkán lett, s belibbent a körbe
Egy Anya várta Őt, szerető ölébe. 

Áthatolt a testén, változásra készen
az anyai szívben, átszeretve lészen.
Kínok, gyötrelmek közt szülte Őt meg újra,
átadva Istennek a Teremtő útra. 

A Nagy Úr pokoli ereje sem veti vissza,
kardjának átadására bátran felszólítja.
A fekete gyilok szerszám felfénylett kezében,
az Igazság Kardjává nemesült át szívében. 

Égi Seregek járultak e Nőnek elébe
Zászlóikat, derekukat hajtják meg előtte.
Mátyás király, Boldog Özséb ereszkedett térdre,
tudták, magyar anya képes e hősies tettre. 

Van Aranyasszonya újra e hazának,
részesei voltak a rég várt csodának.
Méltó helyére került újra a Magyar,
nem fenyegeti többé vicsorgó agyar. 

Amíg történések voltak a Szentély méhében,
égi jelek íródtak, a külső tér kövébe.
Mint az érett búzatáblák misztikus körei
úgy jöttek létre a  Mindenség, csodás jelei. 

Erősítve mindazt, amit átéltek és láttak,
kétségük se legyen, hogy ott tettek és szolgáltak.
Felemelő az érzés, bár nagyon nagy a terhe,
persze földi ésszel mindez érthetetlen lenne. 

Hallod-e idegen! A te boltod bezárt!
Rettegett Urad már a Jó Oldalra állt!
Ismer téged, hiszen a Teremtő Atyád,
tudja gyengéidet, a semmiből kreált. 

Ő lesz Ítélő Bírád, Isten szent színe előtt,
ahol  számot kell adnod az elmúlt életedről.
Nem lesz neked sógor, koma, rokon, ki megvédjen,
s tévedsz, mert ott nem a pénz lesz az intézőisten. 

Kárpát-hazát az embernek teremtette Isten,
nem parazitának, tehát távozz most el innen.
Menj el, tedd amíg módod van, a te időd  lejárt,
már nem tehetsz Boldogasszony földjén, ennél több kárt. 

Egy közbenső üzenetet adok által néked,
ha van egy csöpp eszed, felfogod, mindezt megérted.
A sötétség bugyrában a Szent Korona Lelkét
korcsosult Gnómok gúnyolták, alázták, gyötörték. 

Tehették mindezt büntetlenül, századokon át,
de eljött a nap, s Atilla kilőtte nyilát.
Nem csak ostorával bír, nála Istennek nyila,
mindkettőt átlőtte, s eljött életük alkonya. 

Koronánk felragyogott, magasra az égre szállt,
csak idő kérdése és megjelenik ideát.
Jó szándékból mondom, eredj, szedd össze népedet!
Vidd el innét a vagyonod, de legfőképp pénzedet! 

Messzire nem jutsz, utolér a sötét végzeted,
azt kapod, mit megalkotott pénzsóvár életed.
Megaláz a sorsod, ahogy te bántál másokkal,
bár újra megszülethetsz, de ezúttal más okkal! 

Megnyugvás téged, más Magyar Földön érhet,
egy helyre mehetsz csak, a Megszentelt Földre.
Jeruzsálem, Jeruzsálem, Jeruzsálem!
Itt mondhatod, ez lesz a végső menhelyem. 

Viselkedned kell, s megszállhat ott egy tiszta lélek,
idővel meggyúlhat benned, felsőbbrendű éned.
Ahol meghúzhatod magad, nem hívják majd másnak,
mint boldog, tiszta, felszentelt Palesztínának. 

Magyar lesz a királyod, bár őt meg nem érdemled,
de csak ő bocsájthatja meg, számtalan vétkedet.
Zsidók, hagyjatok el minket, ennyit kellett szólnom,
s ez volt hozzátok baráti, utolsó  mondatom.

Kereszt alakú hüvely, melyben kardnak van helye,
most elválnak egymástól, mert itt van az ideje.
Kicsusszan az éles penge megmutatja magát,
elárultam most a Pálos, Kettős Kereszt titkát.

Bal kezedben kereszt legyen, imára magyar,
a másikban pedig a kivont, isteni jogar.
Az igazság fényes kardját őrzi erős karod,
mindenképp  győztes leszel, ha te is úgy akarod. 

Utánam magyar testvér, semmit nem veszíthetünk,
amikor megszülettünk a halált már megnyertük!
Szentjeinknek, őseinknek, hazánknak tartozunk,
Megvédünk Kárpát-haza, drága, édes Otthonunk!  

Orosházi Ferenc