Hiába kérték ki a közpénzes magántőkealapok tényleges tulajdonosait, továbbra sem tudjuk, kik a szövevényes konstrukció haszonélvezői. Többek közt Jellinekhez, Lázárhoz, Tiborczhoz, vagy éppen Nagy Mártonhoz köthető sok százmilliárdnyi közpénzhez jutó alapok végső tulajdonosait úgy fedi homály, hogy azt a szabályok szerint elvileg nem tehetnék meg.
Aligha jótékony az a homály, amely továbbra is eltakarja Mészáros Lőrinc jókora vagyonát. Nem szerepel ugyanis az adóhatóság által vezetett tényleges tulajdonosi nyilvántartásban az MBH Magántőkealap, amelybe összesen 166 milliárd forintot fektetett az állam – derül ki a Transparency International Magyarország (TIM) adatigényléséből. Pedig az adatbázisba – az uniós normákat megkésve átvett magyar jogszabályok szerint is – be kellett volna már kerülnie minden magántőkealapnak.
A hozzáférhető információk szerint a magántőkealap kisebbségi befektetője a Mészáros többségi befolyása alatt álló MBH Bank, jelenlegi kezelője pedig az ezermilliárdos oligarcha cimborája, Vida József exbankár érdekeltsége. Az alap befektetései kizárólag Mészároshoz kötődnek, az Orbán-kormány kvázi az ő magánbirodalmát táplálta a pénzzel.
Miután cikkünk megjelent a HVG hetilapban, az MBH Bank közölte: a banktitok miatt nem adhatják ki az általuk feltöltött dokumentumot, de arról meggyőződtek, hogy minden hónapban, minden magántőkealap ügyfelükre vonatkozó dokumentumot határidőre feltöltötték, ezért érthetetlen számukra, hogy a TIM miért nem látta ezeket.
A Transparency júliusban kérte ki 45, együttesen 1500 milliárd forintnyi közpénzt elnyelő magántőkealap és az azokat irányító 26 alapkezelő tényleges tulajdonosait, és kiderült: 12 magántőkealap és kilenc alapkezelő nincs a listán. A hiányzó adatokra rákérdeztek a listát kezelő adóhatóságnál, amely megerősítette, hogy nem látják azokat.
Miközben lángol a Tisza-kormány „tisztítótüze”, roppant kínos lenne, ha ilyen súlyú technikai hiba fordulhatna elő az adóhatóság rendszerében.
Azért is kell tisztázni, hogy az MBH esetében ilyen adatvesztés történt-e, mert aligha maradhat következmények nélkül, ha egyes bankok nem felelnek meg a nagyobb átláthatóságot garantáló törvénynek.
Forrás: HVG / Gyenis Ágnes
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges









