Továbbra is nyomást kell gyakorolnunk a törvényhozásra! Hisz az internetadó és több más adó bevezetését tervezi! Kiderült, politikusaink, képviselőink és hivatalnokaink mind korruptak! Meg kell mutatnunk, mi többen vagyunk! Meg kell akadályozni az adók bevezetését! Eddig már hangot adtunk véleményünknek tegyük továbbra is így! Rendezvényünkre továbbra is várjuk a Nemzeti lobogónkat! Párt zászlót továbbra sem kérünk! Bejelentett rendezvény lesz ismét! Arra kérek mindenkit,hogy egy gyertyát vagy mécsest hozzon magával! Két nagy meglepetéssel is készülünk részletek jövő héten! Csak békésen és fegyelmezetten!
Facebook
Szerdán - december 3-án - 13. órakor az alábbi hírdetésnek megfelelően beszédet tartok a Budai Várban, Sándor Palota előtt.
Szándékomban áll az ez évi julius 4-i és ezt követő, devizában nyilvántartott forintkölcsön szerződéssel kapcsolatos, Kormány és Bankszövetség koprodukciójában megszerkesztett törvények erkölcstelenségének, alkotmánysértésének, valamint az Európai Uniós jogszabályokkal szembenállásának rövid ismertetése, majd javaslataim előterjesztése az erkölcsiségen alapuló, Európai Uniós jogrendnek megfelelő, alkotmányos alapelvekbe illeszkedő törvényeken alapuló jogállamiság helyreállításához.
Léhmann György
Deviza uzsorások figyelem! Dr Lehmann György 13 órakor tart beszédet December 3-án a rendezvényen!
Az eseményen fel fog szólalni Dr. Léhmann György is a devizahitelekkel kapcsolatban. Aki tud, menjen el.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges