A helyzet nyílt levélért kiáltott! Megírtuk. Akinek inge, vegye magára! Mielőbb!
Tisztelt Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és Budapesti Zsidó Hitközség, mint a Zsidó Kulturális Fesztivál rendezői!
Régi szokás mifelénk, hogy összeveszünk, az élő fába is belekötünk, majd azon búsongunk, hogy kultúrharc van, árkok vannak, és képtelenek vagyunk összefogni. Önök a minap megsértették a fesztiváljukra odaadóan készülő Petrás Máriát és a Muzsikás együttest. A Népszava egyik levélírója és az MSZP-közeli Egyenlítő blog el tudta hitetni önökkel, hogy Petrás Mária jókat szokott buzizni, fellépett a szélsőjobbos Magyar Szigeten, és ott Wass Albert verseit szavalta, illetve testvére annak a Petrás Jánosnak, aki a nemzeti rockban utazó Kárpátia frontembere. Ezek a „tények” arra indították Önöket, hogy Petrás Máriát lényegében kitiltsák a Dohány utcai zsinagógából
Azóta kiderült, hogy Petrás Mária nem buzizik, nem ítél el semmilyen népcsoportot, nem lépett fel a Magyar Szigeten és ott nem szavalt Wass Albert-verset, továbbá még csak távoli rokonságban sem áll a kárpátiás Petrás Jánossal. Azaz hazugságot terjesztett a Népszava sajtólevelezője és az Egyenlítő blog. Önök meg csöndben vannak. Csöndben tudomásul veszik, hogy az emberségből jelesre vizsgázó Muzsikás-tagok inkább visszamondják a fellépést, mert önök embertelenül bántak Petrás Máriával. Hagyják magukat megfosztani attól a koncertélménytől, melynek már a címe is felemelő, hiszen a „Szól a kakas már” – ahogy a Népszabadság szerzője fogalmazott – „a magyar és a zsidó népzene gyöngéd összeölelkezésének legismertebb és legszívhezszólóbb” produktuma.
T. Mazsihisz!
Önök 23 éven keresztül kibírták, hogy az a Zoltai Gusztáv legyen az ügyvezető igazgatójuk, aki egykor munkásőrként is szolgálta az előző diktatúrát. Eltűrik, hogy mostani igazgatójuk (és egyben a Zsidó Kulturális Fesztivál stábvezetője) az a Kunos Péter, akit az Agrobank egykori, börtönviselt főnökeként ismer az ország. Petrás Mária viszont nem léphet fel a zsinagógában. Hát…
Szerintem gyorsan üljenek össze, fogjanak egy tollat, és írjanak egy bocsánatkérő levelet Petrás Máriának meg a Muzsikásnak! Néha a legkézenfekvőbb dolgok a leghatásosabbak.
Ehhez sok erőt kívánok önöknek!
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges