Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Hollósi-Simon István

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Tizenhat év után kapta vissza otthonát a hajléktalan férfi

szerző: Kuslits Szonja, 2015. május 31., 10:58, frissítve: 15:10

Az egyik napról a másikra utcára kerülő Kutrucz Lászlót két kisgyermeke ösztönözte arra, hogy ne adja fel, s barátok segítségével éveken át harcolt igazáért. A tizenhat éves kálvária most ért véget, a sokáig hajléktalanként élő férfi, akinek gyermekei emiatt otthonban nevelkedtek, végre ismét visszaköltözhet otthonába, amelyet lakásmaffiát idéző módszerekkel vettek el tőle és lányaitól.

Egy édesapának és két lányának tizenhat éves megpróbáltatása ért véget nemrég, mikor hosszú jogi tortúra és egy kacifántos ügy után a nyolcadik kerületi Karácsony Sándor utca egyik bérházának önkormányzati lakásába ismét beköltözhetett.

Két kislánnyal az utcán

Ahogy Kutrucz László egy barátja fogalmaz, üröm az örömben, hogy az igazság nem most győzedelmeskedett. A jogerős ítélet, amely szerint T. B. Józsefnének ki kell költöznie a lakásból, már 2011-ben megszületett. A lakás-visszafoglaláson Minda Zoltán – aki évekig segítséget és szállást biztosított a hajléktalanná vált férfinak – nyilatkozott arról, hogy az idős asszony vitatható körülmények között, lakáscsere folytán kapta meg a bérleti jogot, és költözött be az önkormányzati lakásba. Ebben Kutrucz László elmondása szerint K. György is segített neki. Ám a lakás visszafoglalására akkor nem került sor, és most is csupán azért költözhet vissza a férfi több mint másfél évtizede elvett otthonába, mert T. B. Józsefné elhunyt.

A csupasz lakás átadása kifejezetten zsúfoltra sikeredett, a családon kívül önkormányzati dolgozók, ügyvédek, barátok és a jegyző is jelen volt. Sipos Anett, aki előbb újságíróként, majd segítőként éveken át foglalkozott Kutrucz ügyével, tájékoztatott arról, hogy hogy a férfi viszontagságokkal, csalásokkal és botrányokkal teli ügye 1999-ben kezdődött. Ekkor Kutrucz László szobafestő-mázolóként dolgozott, és mivel felesége elhagyta a családot, egyedül maradt két kisgyermekével. Fiatalabb lánya akkor kettő-, idősebb hároméves volt, így ellátásukban segítségre volt szüksége, amit a helyi kiskocsmában fel is ajánlott neki a fentebb említett K. György.

Így működik a lakásmaffia

A családapa elmondása szerint K. György barátja a lakásmaffia módszereivel csapta be és csalta el tőle önkormányzati lakásának bérleti jogát. Ahogy a gyámhivatal 1999-es jegyzőkönyvében szerepel: Kutrucz László tudatmódosító szereket kapott – ezt orvosilag is igazolták –, bántalmazták, megkötözték, majd aláírattak vele több dokumentumot, melyekben lemondott önkormányzati lakásának bérleti jogáról, és egy magánbérlemény lehetőségére cserélte. Így került a lakás bérleti joga T. B. Józsefnéhez. A férfi nem emlékszik arra, hogy bármit is aláírt volna, csupán arra, hogy kész tények elé állították. Hamarosan munkanélküli hajléktalanná vált, ezért gyermekeit kénytelen volt állami gondozásba adni, lányai az elmúlt tizenhat évben nehéz körülmények között, nevelőotthonban nőttek fel, egykori lakását pedig szinte azonnal privatizálták. A férfi kapualjakban, lépcsőházakban húzta meg magát, közel tíz évig élt így, majd Minda Zoltán és a Máltai Szeretetszolgálat segítségével került ismét tető a feje fölé. Így már lányai is kijöhettek hozzá az otthonból a hétvégére. László az évek alatt alkalmi munkákat vállalt, ebből és barátok segítségével tartotta el magát, hetente látogatva gyermekeit. Idősebb lánya ma a Budapesti Kommunikációs Főiskola turizmus-vendéglátás szakos hallgatója, fiatalabb gyermeke jövőre érettségizik, ő ma is a gyermekotthonban él.

A gyámhivatal segített a perben

A rendőrségen tett első feljelentés eljárási nyomát 1999-ben nem találták, és a 2007-es újabb próbálkozás sem hozott eredményt. Végül az önkormányzatnál némileg segítőkészebb józsefvárosi gyámhivatal Minda Zoltán és Sipos Anett kérésére segített perre vinni az ügyet, a tárgyalást 2008-ban tartották a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Érdekesség, hogy az önkormányzat ott egyáltalán nem képviseltette magát. A lakás-visszafoglaláson dr. Smidelik Péter, Kutrucz ügyvédje, aki a jogi hercehurca során évekig segítette a férfit, arról is tájékoztatott, hogy a perben bőven akadtak furcsaságok, például nem mindennapi, hogy az önkormányzatnál a bérleti szerződés felmondásának keltezése korábbi, mint hogy arra a bérlő az ügyvédnek felhatalmazást adott volna. Sőt, valaki ennél is korábban Kutrucz László nevében rendezte az összes közüzemi tartozást. A lakáscserét 2011 júniusában végül semmissé nyilvánította a Legfelsőbb Bíróság, így T. B. Józsefnének ki kellett volna költöznie, de ez nem történt meg. Az ítélet ellenére az önkormányzat nem lépett, így csupán a hölgy halála után kaphatta vissza lakását a család.

Milliomos hajléktalanként vált ismertté

Kutrucz László neve ismerősen csenghet, mivel szereplője volt a 2001-ben indult, később Siemens-botrányként elhíresült csalássorozatnak is, melyben 2001 és 2005 között közel másfél milliárd forintot utaltak át nem létező fantomcégek számláira. Ekkor Schrödl András könyvvizsgáló közbenjárására hajléktalanként ügyvezető igazgatója lett egy kft.-nek, mely többek között a Siemensnek is vállalt megrendeléseket. Kutrucz könnyű pénzkereseti lehetőségként tekintett az üzletre, ezért gondolkodás nélkül aláírta az elé rakott iratokat, formanyomtatványokat. Alkalmanként 2000-5000 forintért Schrödl utasítására másfél-kétmillió forintot vett fel a számlavezető bankfiókokban, a pénzt aztán átadta a könyvvizsgálónak. Idővel több hajléktalant is beszerveztek, így egyre szaporodtak a fantomcégek, melyek tanácsadóként vagy pályázatíróként részt vettek nagyobb állami közbeszerzésekben is – tudtuk meg a lakás-visszafoglaláson. Ilyen volt például, mikor a kártyás személyi igazolványok gyártásához szükséges berendezések szállításhoz írtak ki 90 milliárdos pályázatot, melyet a Siemens magyarországi leányvállalata nyert el. Az ügy kirobbanását követően, 2007-ben az adóhatóság adóhiány, késedelmi kamat és bírság címén mintegy félmilliárd forint befizetésére kötelezte a Siemens hazai cégét. Kutruczot és társait a bírósági perben végül felmentették.

Ismét a család kezében a kulcsok

Ismét a család kezében a kulcsok

Fotó: Kuslits Szonja
Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1