Külön fejezetet szentel az antibiotikum rezisztenciának az az összefoglaló, amely a Davosban 2013. január 23. és 27. között megrendezett Világgazdasági Fórum éves találkozójára készült el. A globális fenyegetésekről szóló dokumentum kiemeli: az antibiotikumok helytelen alkalmazása akár oda is elvezethet, hogy egyes bakteriális fertőzésekre a jövőben egészen egyszerűen nem lesz gyógyszer.
Több egyetem és magáncég közreműködésével készül el évről-évre a jövő fenyegetéseit feltérképező tanulmány. A dokumentum gazdasági, környezeti, geopolitikai, társadalmi és technológiai folyamatokat egyaránt vizsgál. A 2013-as davosi Világgazdasági Fórumra elkészült összefoglaló külön fejezetben részletezi azokat az egészségügyi kockázatokat, amelyek az emberek indokolatlan biztonságérzetére vezethetők vissza. Olyan tényezőket említ, mint az új élettudományi felfedezések előre nem látható következményei, a krónikus megbetegedések emelkedő száma, az új világjárványok kialakulásának esélye és az antibiotikumoknak ellenálló baktériumok okozta veszély.
Az emberiség számára a különböző járványos megbetegedések folyamatos fenyegetést jelentenek - emeli ki a Világgazdasági Fórum számára készült összefoglaló. A globális járványügyi biztonság megteremtése érdekében tett lépéseknek köszönhetően a különböző járványok ma már sokkal kevesebb halálesetet okoznak. A korszerű gyógyszerek megjelenésével, a kutatások fejlődésével újabb és újabb betegségek kezelhetők. Vajon mindez elég okot ad-e arra, hogy abban bízzunk: a tudomány majd mindig megment minket? - teszi fel a kérdést a dokumentum.
Az elemzés szerint az emberek indokolatlan biztonságérzete szempontjából az antibiotikum rezisztencia jelenti a legnagyobb kockázatot. Az emberek többsége természetesnek veszi, hogy az antibiotikumok bármikor rendelkezésre állnak, amikor csak szükség van azokra. Csakhogy ez hamarosan a múlté lehet. Minden egyes antibiotikum adaggal erősebb lesz az a néhány baktérium, amelyik már ellenállóvá vált az adott szerrel szemben. Minél speciálisabb a kérdéses gyógyszer, annál hamarabb jelennek meg és szaporodnak az arra rezisztens baktériumok is - hangsúlyozza a tanulmány.
Annak ellenére, hogy napjainkban is számos új készítmény kifejlesztése van folyamatban, szakértők arra figyelmeztetnek, évtizedekkel vagyunk elmaradva a korábbi felfedezések ütemétől. Ennél is aggasztóbb, hogy bizonyos újonnan megjelent halálos baktériumok - a kialakult rezisztenciájuk miatt - sokszor már a legerősebb rendelkezésre álló antibiotikumokra (az ún. karbapenemekre) sem reagálnak. Ezeknek az új fertőzéseknek a halálozási aránya akár 50%-os lehet. Ráadásul kilátásban sincs olyan gyógyszerkutatás, ami erre megoldást adna. Mindez oda vezethet, hogy a jövőben a legáltalánosabb fertőző megbetegedésekre sem lesz gyógyszer.
Heti Válasz Online Utolsó módosítás: 2013.01.24. - 03:36 Létrehozás: 2013.01.23. - 13:15
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges