1.rész

„Az 1822-ik esztendő Szilveszter-éjszakáján, mikor a toronyóra az éjfélt ütötte és új-esztendőre virradt, megszületett egy kis-kőrösi nádfedeles házban az új magyar költészet Messiása: Petőfi Sándor. Gyönyörű téli éjszaka volt; a frissen hullott hó behavazta a rónaságot, s a fehérre meszelt házak apró ablakaiból mint csillagfény sugárzott ki a Szilveszter-esti mécsek pislogása. A falu népe nagyrészt már pihenőre tért, csupán a római katolikus és az evangélikus templom közt levő szűk utcaközben, Makovinyi borbély házában volt nagy sürgés-forgás, ahol Petrovics István mészárosmester lakott bérben nejével, Hrúz Máriával.

Bent, az utcafelőli szobában, az ablak mellett álló nyoszolyában feküdt a szenvedéstől megtört anya. Mellette pihent az újszülött kisded, akinek selymes, puha kis testét szeretettel simogatta Petrovics mészáros, hálálkodván, hogy öt évi házasság után az ég fiúval ajándékozta meg őket. Ott szorgoskodott a szobában Leska Istvánné, a papné is, aki értett a gyógyításhoz és segített a bábának, mivelhogy a szüléskor anya is, gyermek is veszedelemben forgott. Dinga Sámuelné, a szomszédasszony, szalvétába kötötte a kisdedet és megmérte. Igen könnyűnek és gyengének találta, azért azt tanácsolta, hogy a langyos fürösztő vízbe kevés spirituszt is öntsenek. Így erősítgessék, hogy megmaradjon. A gyermeket még születésnapján, 1823 január1-én, megkeresztelték.

Az anya betegsége miatt a gyermek csakhamar dajkára szorult. Akadt is erre alkalmas fiatal asszony, Hegedűs András kis-kőrösi földmíves elvált feleségének, született Kurucz Zsuzsannának személyében, akit Petrovics mester valósággal dédelgetett, csakhogy kis fiát életben tarthassa. Mert már-már lemondtak a gyermek életéről: olyan gyönge és beteges volt. De egy-két hónap múlva szemlátomást erősödött.

A gyermek még csak 22 hónapos volt, amikor apja sorsa jobbra fordulván, a nagyobb félegyházi mészárszéket árendálta ki és családjával Kis-Kőrösről Félegyházára költözött. Velök ment a dajka is, aki reggeltől estig a gyermek mellett volt. A gyermek folyvást a dajka szoknyájába kapaszkodott és utána tipegett a kertbe vagy ki az utcára.

Heisler Lőrinc, volt kis-kőrösi gyapjúkereskedő, jól ismerte Petrovicsékat. A mészárosmester neki adta el a marhabőröket. Gyakran megfordult a házuknál, s emlékszik rá, hogy Petrovicsnak egy kis barnabőrű gyermeke volt, kinek dajkája a kapu küszöbén ült, s a gyermeket ölében tartva énekelgetett. A széphangú dajkát el is nevezték a szomszédok Nótás Zsuzsinak. E sorok írója, mikor 1894-ben Kis-Kőrösön járt, Petőfi dajkáját még életben találta. A töpörödött öreg anyóka könnyező szemmel beszélte el, hogy 16 éven át szolgált Petrovicséknál és büszkén emlegette, hogy ő ringatta egykoron ölében és altatgatta dallal Magyarország dicsőségét!”

(folytatása következik)

MVSZ Sajtószolgálat

8406/140717